Sikeres volt az idei túravitorlás szezon

Annak ellenére, hogy a Velencei-tavon voltak problémák az alacsony vízállás miatt, az idei vitorlásszezon sikeresnek tekinthető.

Sokan kaptak kedvet a járvány miatti bezártság után, hogy kipróbálják a vitorlázást, és ezt az aktivitást a chartervállalkozások is érzékelték, némelyiknél várólista alakult ki. A túravitorlázók létszáma nagyjából megegyezett a tavalyival, ugyanakkor az idén nem kellett csúsztatni a szezon kezdését járványügyi okok miatt, így viszont a dömpingszerű hullám is elmaradt. Ez azonban nem jelentett problémát, inkább egy kiegyensúlyozott keresletet eredményezett, és megszűnt a hétvége-központúság is.

Több és nagyobb vitorlások láthatók a Balatonon, ma már vannak 50 lábas hajók is, holott néhány éve még a 25-35 lábas vitorlások voltak a legnagyobbak a tavon. A hajók méretének növekedése azonban problémákat szintén magában hordoz, több helyet foglalnak az amúgy is szűkös kikötőkben, kiszorítva onnan a kisebb hajókat és növelve a marinák férőhelyhiányát.

A Magyar Vitorlás Akadémia tavasszal felmérte a kikötőket és frissítette a 2018-ban létrehozott Kék Csillag Kikötőminősítési rendszert. A tapasztalatok szerint az elmúlt években komoly fejlődésen mentek keresztül a marinák, összességében javul az infrastruktúra. A legjobb minősítést a balatonfenyvesi Fenyves Yacht Club érte el, a második az alsóörsi Alsóörs Marina, a harmadik pedig a balatonlellei BL Yachtclub lett. Jelenleg három nagy kikötőberuházás van folyamatban a Balatonnál, a bővítések új helyeket is jelentenek. Ez fontos, ugyanis évek óta nincs elég kikötőhely, továbbra is hosszúak a várólisták, és az idei szezont az is nehezítette, hogy a rekonstrukció alatt álló marinák nem fogadtak vitorlásokat.

Örvendetes, hogy a Balaton környéki táborok tele voltak, a visszajárók mellett sok új belépőről is beszámoltak az iskolák. A táborok nem drágultak, legfeljebb a költségek (például üzemanyag) mértékének megfelelően. A charterpiacon sem volt lényegében drágulás, az árak csak a flották újítása miatt módosultak: a cégek a keresletnek megfelelően egyre nagyobb hajókkal dolgoznak, amelyek magasabb árkategóriájú szolgáltatást képviselnek. Így a napi bérlés elérheti a 200 ezer forintot, persze a kisebb, régebbi hajók ennek töredékéért is elvihetők – írta a vg.hu.

fotók: VízenJó

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!