Ők lehetnek az év magyar vitorlázói 2025-ben
A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) tagszervezeteinek javaslatai alapján összeállt a lista, hogy kik azok a sportolók, akik kiemelkedő idei teljesítményükkel esélyesek a rangos címek elnyerésére.
A Magyar Vitorlás Szövetség októberben tette közzé felhívását a 2025. Év Vitorlázója és a 2025. Év Ifjúsági Vitorlázója különdíjakra. A beérkezési határidő után a titkárság ellenőrizte a javaslatok és a jelöltek jogosultságát, és ezzel véglegessé vált a sportolók névsora, akikre az alábbi hivatkozáson keresztül lehet leadni a voksokat.
A szabályzat értelmében az Év Vitorlázója címet egy női és egy férfi sportoló (vagy kétszemélyes osztályban egy egység), míg az Év Ifjúsági Vitorlázója különdíjat egy lány és egy fiú sportoló (vagy egység) nyerheti el, akik 8 és 18 év közöttiek. A végeredményt 50 százalékban a sportolók, 50 százalékban pedig az MVSZ Elnökségének szavazatai határozzák meg.
A 2025-ös év díjainak jelöltjei
Csekovszky Mór és Zarándy Martin
Az idei szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és nemzetközi szinten is erősítették a magyar vitorlázás hírnevét. Összeszokott csapatként, fegyelmezetten és céltudatosan versenyeznek, eredményeik pedig a kitartó munka és az elhivatottság egyértelmű bizonyítékai.

Majthényi Szabolcs – Domokos András
Évek óta a magyar vitorlázás meghatározó alakjai, akik tapasztalatukkal és kimagasló teljesítményükkel generációkon átívelő példát mutatnak. Szakmai tudásuk, összeszokottságuk és elhivatottságuk révén a hazai és nemzetközi mezőnyben egyaránt a legnagyobb tisztelet övezi őket.

Szabó Roni Oszkár – Pais-Hank Olivér
Két fiatal, akik nem félnek a kihívásoktól. A 29er után a 49er Olimpiai hajó osztályban bizonyítanak – gyorsabb, látványosabb, technikásabb! Roni és Olivér Olimpiai kampányának az első évében járunk, ahol lépésről lépésre építik fel a magyar 49er olimpiai program új generációját, tapasztalatot gyűjtenek nemzetközi vizeken és versenyről versenyre bizonyítják, hogy a Balatonról is el lehet jutni a világ élvonalába.

Vadnai Jonatán
A magyar vitorlázósport egyik legkiemelkedőbb alakja, aki az elmúlt években számos hazai és nemzetközi versenyen bizonyította tehetségét és elhivatottságát. Gyermekkora óta szenvedélyesen vitorlázik, és kitartó munkájával, valamint folyamatos fejlődésével a felnőtt mezőny élvonalába küzdötte fel magát.
A 2024-es párizsi olimpián elért 4. helyezése az ILCA 7 hajóosztályban történelmi jelentőségű eredmény. A kiváló teljesítmény a kitartó munkájának és mentális felkészültségének köszönhető. Jonatán hozzáállása, sportszerűsége és kitartása a fiatal versenyzők számára is inspiráló.

Varjas Sándor Szuszu
Eddigi sikeres vitorláspályafutása, a hosszú évek során elért kimagasló eredményei és győzelmei, valamint a sport iránti elhivatottsága kiemelik őt a hazai versenyzők közül. 2025-ben is következetes munkával és erős teljesítménnyel bizonyította helyét a legjobbak között, így méltán került az MVSZ Férfi vitorlázója díj jelöltjei közé.

Érdi Mária
Az idei szezonban is megmutatta, miért tartozik a magyar vitorlázás legmeghatározóbb alakjai közé. Kitartása, profizmusa és példamutató hozzáállása inspirációt jelent a fiatal versenyzők számára, miközben továbbra is a nemzetközi élmezőnyben képviseli Magyarországot.

Fehér Boróka és Fehér Szonja
Boróka és Szonja az Alsóörsi Marina Vitorlás Klub versenyzői kiemelkedő tehetségük mellett már bizonyították elhivatottságukat is. Eredményes felkészülésük érdekében elismert sportszakemberekkel, dietetikussal, sportpszichológussal dolgoznak együtt, hogy mind fizikai, mind mentális állapotuk lehetővé tegye egy sikeres olimpiai programban való részvételüket.

Az Év Ifjúsági Vitorlázója
Bite Pál
Az idén Palkó számos kiemelt hazai és nemzetközi versenyen vett részt, és mindenhol kiegyensúlyozott, erős teljesítményt nyújtott. Már a szezon elején formába lendült, több hazai regattán is dobogós helyezéseket szerzett, köztük magyar bajnoki címet is. Nemzetközi szereplései során értékes tapasztalatokat gyűjtött, amelyek jól tükrözik folyamatos fejlődését és a mezőnyben elért stabil helyét.A válogatott keret tagjaként Palkó nagy szakmai alázattal, tudatosan és kitartóan dolgozik, példát mutatva hozzáállásával és munkamoráljával.

Héder Benedek Barna
A idei szezonban is kiemelkedő formát mutatott, és nemzetközi szinten is az élmezőnybe verekedte magát. Több rangos versenyen bizonyította felkészültségét, taktikai érettségét és mentális stabilitását, rendre a legjobbak között végezve. Teljesítménye a folyamatos fejlődés és a következetes munka eredménye, amellyel méltó módon képviseli a magyar vitorlázást a világ legnagyobb versenyein is.

Juhász Dániel
Dani első éves versenyzőként gyorsan beilleszkedett a mezőnybe, és már most szép eredményeket ért el. Munkáját és fejlődését a Primus Cursus díjjal is elismerték, ami jól mutatja elhivatottságát és a sport iránti szeretetét.

Keszler János
2023 végén kezdte vitorlázópályafutását az Optimist hajóosztályban, és kiemelkedő eredményekkel robbant be a magyar élmezőnybe. Rendkívüli tehetségének, fókuszáltságának és tudatosságának köszönhetően rövid idő alatt a hazai utánpótlás egyik legígéretesebb versenyzőjévé vált.

Kis-Szölgyémi Soma – Juhász András
A Kis-Szölgyémi Soma – Juhász Samu páros a magyar 29er mezőny fiatal, ambiciózus csapata. Mindketten komoly utánpótlás-osztályokból érkeztek, és közös céljuk, hogy a gyors, dinamikus skiff hajóosztályban szintet lépjenek.Szoros csapatként dolgoznak, edzéseiken a technikai precizitás és a taktikai fejlődés áll a középpontban.

Kovács Boldizsár – Kovács Bendegúz
A Kovács ikrek a korábbi év Európa-bajnoki címét követően 2025-ben is magas szinten versenyeztek, immár az erősebb U17 kategóriában. A szezon során több hazai ranglistaversenyen győzelmet arattak, valamint az Országos Bajnokságon is dobogóra álltak. A Junior Európa-bajnokságon stabil, erős teljesítményt nyújtottak, a mezőny elején végezve. Elhivatottságuk, kitartásuk és céltudatos munkájuk Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor irányításával példamutató, és továbbra is a magyar utánpótlás egyik ígéretes párosává teszi őket.

Litkey Sámson
Fiatal kora ellenére már most meghatározó alakja a Nacra 15 osztálynak. Lelkesedése, technikai tudása és elhivatottsága kiemeli őt korosztálya versenyzői közül. Kitartó munkával és tudatos fejlődéssel folyamatosan bizonyítja, hogy a Nacra15 osztálynak az egyik kiemelkedő tehetsége.

Siklósi Lóránt
Az idén kimagasló szezont tudhat maga mögött: egész évben következetesen, magas szinten teljesített hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Teljesítményét a kitartás, a sportszerűség és a folyamatos fejlődés jellemezte, mellyel ismét bebizonyította, hogy a hazai utánpótlás-vitorlázás élvonalába tartozik.

Kristóf Luca
Fiatal kora ellenére kivételes technikai tudással, mentális érettséggel és sportszerű hozzáállással bizonyította helyét a felnőtt mezőnyben is. Az új hajóosztályba való átállást rendkívül gyorsan és eredményesen kezelte, miközben higgadtsága és taktikus gondolkodása több rangos versenyen is megmutatkozott. Edzői, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor szakmai iránymutatása mellett Luca folyamatos fejlődést mutatott, és sportolói sokoldalúsága is példaértékű. Elhivatottsága, kitartása és kimagasló fejlődési íve alapján méltó jelölt az Év Ifjúsági Lány Vitorlázója címre.

Zsidai Anasztázia – Csermák Eszter
Anasztázia 2025-ben kiemelkedő fejlődést mutatott, amikor az Optimist osztályból a 420-as hajóosztályba váltott. Első évében, kormányosként, Csermák Eszterrel alkotott párosuk gyorsan a mezőny élére került, és mind hazai, mind nemzetközi versenyeken figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak. Kitartásuk, csapategységük és taktikus vitorlázásuk révén az utánpótlás mezőny meghatározó szereplőivé váltak. Anasztázia elhivatottsága, folyamatos fejlődése és példamutató versenyzői attitűdje alapján méltó jelölt az Év Ifjúsági Lány Vitorlázója címre.

A jelöltekre itt lehet szavazni.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!





