Norvégiában kötött ki egy amerikai játék hajó

Norvégiában kötött ki 462 nap után egy New Hampshire-ben vízre bocsátott, 1,8 méter hosszú hajó, amelyet diákok építettek.

A Rye Riptides nevű bárkát 2020 októberében bocsátották vízre, fotókkal, őszi levelekkel, makkal és negyeddollárosokkal megpakolva, és GPS-t is szereltek bele.

A diákok rajzaival díszített hajót egy norvég hatodik osztályos találta meg február 1-jén Smola szigetén, Dyrnes közelében. A kis hajó a több mint 13 ezer kilométeres úton elveszítette a hajótestet és a tőkesúlyt, apró állatok borították, de a fedélzet és a raktér épségben megmaradt.

A projekten az Educational Passages nevű civil szervezet kezdett dolgozni az iskolásokkal, 2018-ban. A diákok 2020 októberében az Atlanti-óceán hullámaira bízták a hajót, és követték az útját, a GPS azonban egy idő után elnémult. Augusztusban és szeptemberben megint adott jelet, Írország magasságában regisztrált pontokat, majd újra elnémult. Végül megtudták, hogy január 30-án Norvégia nyugati partjainál egy kis szigeten szárazföldet ért.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!