Nem alaptalan az optimizmus Hévízen

2023. február 20.
Címkék :

Tavaly megközelítette az egymilliót a Hévízen eltöltött vendégéjszakák száma, ami két év mélyrepülés után optimizmusra adhat okot.

Az elmúlt évben 14,2 millió turista mintegy 40 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon a belföldi szálláshelyeken, ami csaknem 40 százalékkal több, mint 2021-ben, és 2019-hez képest csupán öt százalékkal kevesebb. A legnépszerűbb térség a Balaton volt 8,8 millió vendégéjszakával, amit a Mátra-Bükk követett, 2,6 millióval.

A szobák átlagára 29 298 forint volt, ami 15 százalékos drágulás. Költés alapján továbbra is a Németországból érkezők fogyasztanak a legtöbbet hazánkban. A kereskedelmi szálláshelyek árbevétele 75,6 százalékkal több volt, mint 2021-ben, de ez 1,5 százalékkal elmarad a 2019-estől, miközben a szálláshelyek kiadásai, energia-, bér- és üzemeltetési költségei jelentősen növekedtek.
A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. hivatalos adatai szerint a fürdővárosban töltött vendégéjszakák száma tavaly 951 335 volt, ami a 2019-es eredmény 77,4 százaléka, a megelőző évhez képest pedig 71 százalékos növekedés.

A belföldi vendégek – a korábbi tendenciákkal egyezően – tavaly is a nyári hónapokban érkeztek Hévízre a legnagyobb számban, és 40 százalékkal többen voltak, mint tavaly. A magyarok a vendégéjszakák 53,5 százalékát töltötték Hévízen. A külföldiek közül a német vendégek 17,9 százalékkal részesedtek, őket az osztrákok, a csehek és a szlovákok követik.

A statisztikai adatok alapján a jelentősebb dunántúli fürdővárosokkal (Sárvár, Bük, Zalakaros) összehasonlítva, a teljes vendégéjszakaszámot nézve Hévíz érte el a legjobb eredményt, amely tartja vezető helyét a külföldi vendégéjszakaszám tekintetében is – írta a zaol.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!