Napelemes hajók versenyezhetnek a Balatonon
Balatonalmádi önkormányzata, a Magyar Vitorlás Szövetség, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Pannon Egyetem aláírta azt az együttműködési megállapodást, amelynek értelmében 2023-ban futamot rendeznek a Balatonon.
Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, a verseny a Forma–1-hez hasonlóan egy fenntarthatósági innovációs seregszemle is, amely irányában az intézmény maximálisan elkötelezett. A Pannon Egyetem a stratégiája szerint a Balaton-régió egyetemeként definiálja magát, így a Solar Boat Challenge megrendezése pozíciójának megerősítése miatt is fontos.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/12/Solar-Boat-Challenge-1024x482.jpg)
Markovits Aliz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója azt mondta, az aláírókra stratégiai partnerként tekintenek, hisz törekvéseik egy irányba mutatnak. A versenyt az EKF-projekt keretében a fiatalok bevonásával rendezik meg, és a tervek szerint szemléletformáló, fenntarthatóságot szem előtt tartó programok kísérik majd az eseményt.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/12/Solar-Boat-Challenge5-1024x682.jpg)
A hajóversenynek helyszínt biztosító Balatonalmádi polgármestere, Kepli Lajos hangsúlyozta, olyan egyedülálló programról van szó, amelyből a település, a közösség és a Pannon Egyetem is profitálhat. Örömmel álltak a kezdeményezés mellé, hisz városuk mindig keresi az olyan innovatív megoldásokat, amelyek kiemelik a balatoni települések sorából Balatonalmádit.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/12/Solar-Boat-Challenge3-1024x576.jpg)
A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, Holczhauser András elmondta, gyorsan mondtak igent a kezdeményezésre, és teljes mellszélességgel kiállnak mögötte. Elmondása szerint minden olyan hátteret biztosítanak majd, ami méltó a rendezvény rangjához. Az MVSZ és tagszervezetei átlagosan 180 versenyt és egyéb vízi rendezvényt szerveznek országszerte évente.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/12/Solar-Boat-Challenge2-1024x683.png)
Az egyetem kancellárja, Csillag Zsolt, kiemelte, büszkék arra, hogy az oktatás mellett olyan kiterjedt kutatás-fejlesztés rendszerük van, amelynek jó része a körforgásos gazdasággal és a megújuló energiákkal kapcsolatos. A Pannon Egyetem régóta szeretett volna olyan eseménysorozatot, amely felhívja a figyelmet a régió unikalitására és a klímaváltozás problémáira, és úgy látja, a napenergiával hajtott járművek világkupaversenye alkalmas erre. Közölte, a 2023-as futamon a tervek szerint a Pannon Egyetem által épített hajó is elindul, és az is elképzelhető, hogy a jövőben többször is megrendezik a balatonalmádi versenyt.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/12/Solar-Boat-Challenge4-1024x643.jpg)
A Solar Boat versenyt többek közt Monacóban, Németországban és Hollandiában is megrendezik. 2016-ban a BME csapata egy különdíjat és egy hetedik helyezést ért el a világkupafutamon – írta az uni-pannon.hu.
(képeink illusztrációk)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!