Moonbeam III – A legszebb klasszikus jacht

William Fife egyik remekműve, a Moonbeam of Fife, más néven a Moonbeam III.

A skót hajótervező 1890 és 1944 között több mint 500 hajó tervét vetette papírra, mindegyiknek az elején megtalálható a híres, nyelvét nyújtó sárga sárkány, a tervező egyedi védjegye.

A Moonbeam III-at 1903-ban bocsátották először vízre, és egyike lett a világ legszebb és legsikeresebb jachtjainak. De ahhoz hogy megértsük, mitől vált ez a hajó igazán ikonikussá, vissza kell mennünk az 19. század végi Angliába, ahol az addigi kereskedelmi hajók ekkor váltak a szórakozás és a versenyzés tárgyává. Ekkor lett a vitorlázás igazi sporttá és művészetté. Ez az időszak a növekedésről és a jólétről szólt, ahol a gazdag „rajongók” megengedhették maguknak, hogy megrendeljék saját vitorlás hajóikat. Ezzel megkezdődött a vitorlás jachtok aranykora.

Az Atlanti-óceán túlpartján is teljes kapacitással üzemeltek a tervezőirodák és a hajógyárak, hogy ekkor még részben kereskedelmi hajókat is építsenek, amelyek aranyat, teát, selymet és pamutot is szállítottak. Ezeknek a „kereskedelmi” hajóknak az első és leghíresebb versenyét 1851-ben, Cowesben, a Royal Yacht Squadronban rendezték. A megmérettetésen az America nevű szkúner győzött, és talán nem nehéz kitalálni, hogy ezzel meg is született az Amerika Kupa, ami mára a legöregebb és egyik legrangosabb sportesemény lett a világban.

A történelmi áttekintés azért is fontos, mert ez a töretlen fejlődés teremtett egy olyan környezetet, amiben 1903-ban megszülethetett a Moonbeam III Ebben a csodálatos fejlesztői környezetben tette le a névjegyét 1890-től a skót William Fife is. Munkásságát a Clyde folyó partján fekvő kis skót faluban, Fairlie-ben kezdte, ahol az 1858 óta működő családi vállalkozásban több mint 600 terv és hajó készült. William Fife 1886-tól vette át az ekkor már igencsak nagy hírnévnek örvendő céget.

A 19. század végén Charles Plumptre Johnson londoni ügyvéd, a királynő személyi orvosának fia Glasgow-ba költözött, hogy kellően sok időt szenteljen hobbijának, a vitorlázásnak. Ekkor vásárolta meg a Moonbeamet, amit az idősebb Fife tervezett 1858-ban. Johnson hat évet vitorlázott a Moonbeammel, amikor megbízta Frederick Shepherdet, hogy építsen neki egy 17,78 méteres hajót, amelynek nem meglepő módon Moonbeam II lett a neve.

A harmadik hajóra nem kellett hat évet várni, mert az első szezonja végén Johnson már egy új, modern és gyors hajóról álmodott, amely megfelelt a Royal Ocean Racing Club előírásainak is. Ekkor kereste meg William Fife-ot, hogy tervezzen neki egy hajót. Így született meg 1903-ban a Moonbeam III., ami egy jól manőverezhető és rendkívül gyors hajó lett, egy 30 méteres, 4,7 méter széles, csodálatos gaff riggel ellátott yawl. A hajót a letisztult formák, a hatalmas vitorlafelület, a mahagóni- és bőrbútorzat tette még egyedibbé. A korabeli sajtó szerint Fife mesterműve a kor legcsodálatosabb és leggyorsabb hajója volt.

A Moonbeam of Fife volt az első gaff yawl ebből a sorozatból, amit a Valdora, a White Heather és a Rosamond követett, amelyekkel számos alkalommal versenyzett együtt. Charles Plumptre Johnson-t annyira lenyűgözte hajójának gyorsasága és versenyképessége, hogy rövid idő alatt közel 5000 mérföldet vitorlázott vele. A tulajdonos annyira elégedett volt a Fife műhellyel, hogy 60 éves korában még visszatért oda, és megrendelte új, még nagyobb hajóját, a Moonbeam IV-et.

A 20. század több új tulajdonost hozott a jacht életében, és a két világháború idején nem igazán használták a hajót. Johnson után a Moonbeam III. második tulajdonosa egy párizsi iparos, Fernand Maroni volt, aki átnevezte a hajót Eblisnek, majd először Brestbe, aztán Cannes-ba vitte, ahol 1927-ben és 1928-ban is megnyerte a Mediterranean Cruise Race-t. A harmincas évek elején Raymond Philippe vette meg, majd a repülés egyik úttörője, Félix Amiot tulajdona lett, aki 1947-ben Cherbourgba vitte. 1971-ben ismét gazdát cserélt, Mrs. Anthony vette meg, és a hajó Görögországba került, majd 1979-ben John Poncia lett a tulajdonos. A hajó 1988-ban Southamptonban, a Camper & Nicholsons-nál újult meg a kor biztonsági előírásainak megfelelően. Ezután egy norvég, majd egy francia tulajdonos következett, aki Saint-Tropez-ba vitte a hajót, ahol megfelelő körülmények között igen nagy becsben tartották.

(Cikkünk teljes terjedelmében megtalálható az Aqua Magazin 148-as számában)