Mentőmellényállvány projektet indít a VMSZ

Három éve vágott bele mentőmellényállvány projektjébe a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), és nyáron a Kürt Zrt. segítségével meg is jelenhetnek az első állványok a Balaton mellett.

A VMSZ elképzelése szerint a Balaton partjainál, vízközeli közterületeken, a sétányok és a mólók frekventált részein a gyermekek és a felnőttek számára kölcsönvehető és használható mentőmellényeket helyeznek ki. Elkészült az állvány prototípusa, amelynek kialakítása lehetővé teszi 12 mentőmellény használatát, fénytől és csapadéktól védve, jól szellőzve. Az állvány belső palástja könnyen értelmezhető, rajzos formában tájékoztat a használatról. A tartószerkezet egy mentőmellényt formáz, a színe és az alakja miatt már messziről észrevehető, kiemelkedik a környezetéből. Figyelemfelkeltő, mint egy felkiáltójel.

„Pályázunk, tárgyalunk szponzorjelöltekkel és azon dolgozunk a prototípusnál szerzett tapasztalatok alapján, hogy a gyártástechnológia gyorsabb és olcsóbb legyen. A prototípust bemutattuk a Budapest Boat Show-n, és reményeink szerint 4-5 állvánnyal már el tudunk indulni a nyáron. Ez lesz a puding próbája, hogy miként fogadják az emberek” – mondta az Aqua Magazinnak Bagyó Sándor, a VMSZ vezetője.
Hozzátette, a Baharttal és az önkormányzatokkal egyeztetve döntik el, hová helyezzék ki először a mentőmellényállványokat, de Révfülöp vagy Alsóörs éppen olyan jó helyszínnek tűnik a kezdéshez, mint Balatonalmádi vagy Balatonfüred.

„Ha beindul a projekt, a kikötők után következhetnek a strandok. Tudom, hogy naiv vagyok, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy strand esetén mondjuk tíz büfés összeáll és kifizetik a mentőmellényállvány árát – fogalmazott Bagyó Sándor. – Ezek az állványok éjjel-nappal, télen-nyáron ott lesznek, ahol szükség van rájuk. Ez egyfajta edukáció is, hogy az emberek kezdjék el komolyan venni a mentőmellény viselését. Mi más lehet a VMSZ célja, mint a prevenció, hogy kevesebben kerüljenek bajba a vízben.”

A kihelyezett mentőmellények egyedi tervezésűek, bevizsgáltak, minden méretben megtalálhatók, szabadon igénybe vehetők. Egyedi színűek és mielőtt rákérdeznének, igen – eltulajdonítás ellen védettek. A projekt szlogenje egyszerű és jól megjegyezhető: Vedd el! Vedd fel! Viseld! Tedd vissza!

A projekt további állomásairól a VMSZ weboldalán és a közösségi médiában számol be. A honlapon található elérhetőségeken a VMSZ várja azok jelentkezését, akik a projekt létrehozásában segítenének partnerként, illetve szponzorként.

A Kürt Zrt. az első örökbefogadó
A több mint 30 éves Kürt Zrt. elsőként állt a mentőmellényállvány projekt mellé, aminek a magyarázata egyszerű Kmetty József, az adatmentéssel és információbiztonsággal foglalkozó cég tulajdonosa és vezérigazgatója szerint.

„Cégünk szakterülete az információbiztonság, az adatvédelem és az adatmentés, és ezek legkézenfekvőbb megoldása a prevenció. Amennyiben megfelelő módon védjük értékeinket, legyen az egy cég komplett tudástára, avagy egy családi fényképalbum, akkor nagy baj nem lehet.

A Kürt Zrt. munkatársai közül többen vízi emberek, eveznek, horgásznak, ám az éves csapatépítő vállalati rendezvényeket szinte minden alakalommal a vitorlások fedélzetén bonyolítjuk. Ez alapján kézenfekvő volt, hogy a VMSZ célja, a prevenció összecseng társaságunk küldetésével. A legelső állványt mi fogadjuk örökbe és finanszírozzuk a kihelyezését, remélve, hogy olyan kezdeményezés indul útjára, amelynek köszönhetően egyre több helyen lesz elérhető a mentőmellény – nyilatkozott Kmetty József, aki gyerekkorában ismerkedett meg a sportággal.

„A Honvéd vitorlásegyesületben kezdtem, akkoriban még nem volt annyira divatban a vitorlázás, mint manapság. Felénk az volt a szokás, hogy takarítani, csiszolni kellett a hajót, és ezzel lehetett kiérdemelni, hogy elvihesd néhány körre. Most egy Scholtz 22-esem van, ami igazán a Balatonra termett vitorlás. Akkor is halad, ha kis szél van, és versenyzésre is alkalmas, hiszen one design osztályú hajó. Nem utolsó szempont, hogy egyszerűen fenn lehet tartani. Jómagam megmaradtam hobbiszintű vitorlázónak, a cégnél több kolléga nálam keményebben nyomja. Irigylem azokat, akik szeretnek versenyezni, bennem nincs meg ez az ösztön, de imádom a vitorlázást” – mondta a cégvezető, aki kiemelte, nagy szükség van a mentőmellény „evangelizációjára”.

„Azt vettem észre, hogy a vannak, akiknek nem annyira fontosak a biztonsági eszközök. Nekem is furcsa volt, amikor először egy versenyre fel kellett venni a mentőmellényt, de most már akkor is rajtunk van, ha csak túrázni megyünk a gyerekekkel” – hangsúlyozta.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és a Kürt Zrt. a Hungexpo által szervezett Budapest Boat Show keretein belül mutatta be először a nagyközönségnek a mentőmellényállvány projektet. Az urak nem titkolt célja, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Az Aqua Magazint meggyőzték – a projekt első médiapartnerei lettünk!

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!