Megújult több dunai kikötő

Csaknem egymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztést hajtott végre a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. Dömös, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötőjében.

A fejlesztés 500 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást kapott a Széchényi 2020 Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program részeként, a dotáció finanszírozása kohéziós alapból és hazai központi költségvetési forrásból valósult meg. A projekt keretében az érintett települések kikötőiben új ponton és híd bekötésére, illetve a kikötőterület rendezésére került sor. Komáromban megújult az állomásépület, Esztergomban pedig egy teljes körű infrastruktúrát biztosító kiszolgálóegység jött létre.

Mindezek elősegítik a kikötésszámok növekedését, ezáltal a települések turizmusának fejlődését. A projekt keretében több helyszínen kerékpártárolókat telepítettek, valamit új parkolóhelyeket alakítottak ki, hogy ezáltal is ösztönözzék a turistákat, továbbá a lakosságot a vízi közlekedés és a hajójáratok igénybevételére.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!