Magyar vitorlázó először állt rajthoz a Route du Rhumon

Folytatja felkészülését a 2024-es Vendée Globe-ra Weöres Szabolcs, ezúttal a november 6-án rajtolt Route du Rhumon vesz rész, amelyen magyar vitorlázó még nem indult.

Újabb fejezetéhez ért a Szabi Ocean Racing projekt, azaz Weöres Szabolcs útja a 2024-es egykezes földkerülő versenyre, a Vendée Globe-ra. A következő mérföldkő a felkészülésben, a Route du Rhum–Destination Guadeloupe, amely ismét egy kvalifikációs verseny. A HUN 23 vitorlaszámú IMOCA60-as hajó sikerrel teljesítette a kvalifikációs feltételeket, a szervezők elfogadták a nevezését, ezzel bekerült aközé a 138 egység közé, amely Saint-Malóban várta a rajtot. A Route du Rhum célállomása a Karib-térségben lévő Guadeloupe legnagyobb kikötője, Pointe-à-Pitre.

Szabolcs csapatával együtt, eredeti elképzelése szerint, lépésről lépésre építkezve halad az úton, melynek végcélja, hogy ismét rajthoz álljon magyar versenyző a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen. Ehhez elengedhetetlen, hogy olyan támogatók álljanak a projekt mellett, mint a Szerencsejáték Zrt, az MVM, a Mol, a GreenGo, a 878Co vagy a BeLight!, amelyekkel közösen osztoznak abban a vízióban, hogy az a magyar történet, amit Fa Nándor kezdett el írni, Weöres Szabolccsal folytatódhasson. A nyár folyamán csaknem elemeire szedték a hajó szerelvényeit, mindent felújítottak, kicseréltek, amit szükségesnek találtak. Optimalizálták a hajó teljes számítógépes és kommunikációs rendszerét. A motor is átesett egy felújításon, majd sor került a kötelek, a vitorlák és a hajó teljes körű ellenőrzésére.

Szabolcs szeptember 7-én ért vissza a kvalifikációs útról, majd Lorient-ben az IMOCA hajók saját háziversenyén, a Défi Azimuton vett részt. Itt – amellett, hogy pompás alkalom volt hosszabb offshore vízi edzésre – lehetőség nyílt újabb vitorlakonfigurációkkal is kísérletezni.

A Route du Rhum – Destination Guadeloupe versenyen részt vevő 138 egységet 4 hajóosztályba: Ultim 32/23 trimarán, Ocean Fifty, IMOCA, Class40, valamint két kategóriába (Rhum Mono és Rhum Multi) osztják. 131 férfi és 7 nő szállt vízre 13 nemzet képviseletében: az offshore versenyzés emblematikus figurái, visszatérő győztesek, négy címvédő, profi vitorlázók, tapasztalt amatőrök és lelkes kalandorok.

„Úgy gondolom, hogy a hajó készen áll a Route du Rhumra, ezt bizonyítja az is, hogy sikerült megszerezni a kvalifikációt – mondta még a verseny előtt Weöres Szabolcs. – Időközben a felvetődő stresszhelyzeteket is megtanultam kezelni. Az elmúlt hónapokban gyűjtöttem ehhez elegendőnek tűnő tapasztalatot.”

A nagy IMOCA-csapatokhoz képest a Szabi Ocean Racing csapata meglehetősen kicsinek számít, de mindenki a maga területén hozza a maximumot, és minden csapattagnak több szerepben is helyt kell állnia, hiszen nincs minden funkcióra külön ember. A Szabi Ocean Racing csapat tagja az úttörő magyar szólóvitorlázó, Fa Nándor is, aki offshore egykezes versenyzésben szerzett hatalmas tapasztalatával, a hajó további átalakításában, illetve szél- és mezőnytaktikai, valamint meteorológiai tanácsokkal segíti a projektet a kezdetektől fogva. A Route du Rhumra csatlakozott a csapathoz Denis Van Weynbergh szólóvitolázó is, aki korábbi versenyen szerzett tapasztalatával és francia tudásával segíti Szabit a rajt előtti másfél hétben Saint-Malóban.

A kikötővárosban hatalmas volt a forgatag, elképesztő felhajtást rendeztek a verseny előtt. A rajtig körülbelül kétmillió ember fordult meg a helyszínen. Szabi a versenyre a célba érést – és így a 2024-es Vendée Globe egyik kvalifikációs szempontból fontos versenyének teljesítését – tűzte ki, hajója kora, tervezése és sebességpotenciálja alapján a mezőny második felébe várja a befutást. Ezzel együtt a Route du Rhum nagyszerű lehetőséget nyújt még jobban megismerni a hajót, a mostani vitorlázattal bátran lehet tesztelni és tanulni. Amennyiben a hajó képességei legalább 90 százalékát tudja nyújtani, Szabi 14-16 nap alatt teljesítheti a versenyt.

A meteorológiai előrejelzések szerint rögtön a november 6-i rajtot követően a La Manche-ban nagyon komoly alacsony nyomású ciklon várta volna a mezőnyt, a prognózisok kemény időt jósoltak a verseny elejére, 40 csomó körüli alapszelet, 55-60 csomós ráfújásokkal. A kedvezőtlen előrejelzésekre alapozva a versenyigazgatóság ezért a november 5-én, szombaton 10.30-kor tartott időjárási eligazításon bejelentette másnapra tervezett rajt törlését. Megítélésük szerint ugyanis a viharos tengeren a mezőny nem vagy csak irreális nehézségek árán tudott volna kijutni a csatornából. A halasztásról szóló döntés találkozott a versenyzők álláspontjával is, mert már korábban, az előrejelzések ismeretében sok vitorlázó aggodalmát fejezte ki a helyzet miatt, amelyet nagyon súlyosnak tartottak.

A rajtra végül november 9-én került sor, cikkünk megjelenéséig tizenhárom hajós lépett vissza hivatalosan a versenytől, a legutolsó helyzetjelentés szerint Weöres Szabolcs huszonkilencedik volt az IMOCA osztályban.

(fotók: Szabi Ocean Racing / Kerekes Zsombor)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!