/

Bahama-szigetek: 95 százalékos telítettség

Minden jel arra mutat, hogy a helyi kikötők viszonylag jó nyarat tudhatnak maguk mögött, a telítettségük elérte a járvány előtti időszak 95 százalékát.

A Bahamai Kikötők Szövetségének (Association of Bahamas Marinas, ABM) elnöke szerint a szigeteken a hajózási ágazat továbbra is felfelé ívelő tendenciát mutat, a járvány előtti teljesítményszint 95 százalékát érte el, és egyes marinákban az elmúlt hat hónapban magasabb volt a kihasználtság, mint a pandémia kitörése előtti évben.

Joe Dargavage hozzátette: „Minden jel arra mutat, hogy a helyi kikötők egész jó nyarat tudhatnak majd maguk mögött. Még nem tartunk a járvány előtti számoknál, de közelítünk, és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a bahamai turizmus kiváló 2022-es nyarat tudhasson maga mögött.

A július 4-i hétvége általában forgalmas időszak számunkra, majd kezdődik a bahamai függetlenség egy hetes ünneplése. Az ABM és a Bahama-szigeteki Turisztikai Minisztérium pedig az egész régióra kiterjedő kampányt folytat, amelyben felhívja a hajósok figyelmét, hogy a Bahama-szigetek marinái és a kikötői személyzetek felkészültek a legmagasabb szintű szolgáltatás nyújtására.

Az év második felére tekintve – bár mindig fel kell készülnünk a hurrikánszezon elhúzódására – azt látjuk, hogy folytatódik a fellendülés.”

(forrás: ibinews.com, fotók: marinas.com, southernboating.com)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    8 km
  • Velence HU
    9 km
  • Balaton HU
    14 km
  • Neusiedler AT
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    11°
    28 km
  • Premantura HR
    10°
    16 km
  • Grado IT
    11 km
  • Garda IT
    6 km
  • Soča SI
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek