Nem fékezi meg az illegális feltöltéseket a Belügyminisztérium

Gyors fellépést nem ígért a Belügyminisztérium az illegális balatoni feltöltések ügyében.

Megérkezett a válasz a Belügyminisztériumtól az illegális mederfeltöltések ügyében, amiből kiderült, gyors hatósági fellépésekre a továbbiakban sem számíthatunk a sok-sok éves probléma megfékezésére, megoldására – nyilatkozta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere.

A polgármester, aki a Balatoni Szövetség elnöke, már korábban hangsúlyozta, a tóparti önkormányzatoknak nemcsak feladata, hanem kötelessége is fellépni a Balatonon máig meg nem fékezett illegális tófeltöltések, nádirtások, nádrongálások ellen.

Balatonfenyves képviselő-testülete 2020 végén üzent hadat az illegális feltöltőknek, felmérve 8 kilométeres partszakaszát, majd 2021. január elején 35 ügyben téve bejelentést. A polgármester korábban elmondta, hogy bejárásaik, felméréseik során „kész csodákra” bukkantak. Akadt, ahol teniszpálya is létesült a tómederben, máshol úgy károsították a természetet, hogy sittel töltötték fel a partot, majd befüvesítették a tetejét, így növelve a magánterületüket. „A lépésünkkel példát is kívántunk mutatni a tóparti településeknek arra, hogy az önkormányzatok is tehetnek valamit az ügyben, de a hatóság tétlen maradt a felmért balatonfenyvesi esetekben is ” – indokolta Lombár Gábor, miért fordult az ügyben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mint vízügyi hatóság vezetőjéhez, majd a Belügyminisztériumhoz.

Réthy Pál, a minisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára válaszában megírta, hogy a témában több egyeztetést is kezdeményezett. Sőt, januárban helyszíni bejáráson voltak két érintett vízügyi igazgatóság munkatársai azokon a területeken, amiket már a 2005-ös, ma is érvényben lévő úgynevezett TNM-rendelet is elbontandónak ítélt – számolt be Lombár Gábor. Hozzátette, a válaszból kiderül, hogy egyhamar nem lehet számítani hatósági beavatkozásra, lépésekre az ügyben. Hivatkoztak ugyanis arra, hogy komplexen kell kezelni a több vízparti települést is érintő kérdést, amihez célszerű megvárni a Balaton új partvonal-szabályozási tervét, és az új nádasfelmérés hatósági nyilvántartásba vételét is – írta a hirbalaton.hu.

fotók: greenfo.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!