Fa Nándor már nagyon várja a rajtot

Nandor_Fa_VG_skipper-SOH_high_res_photo©C.Favreau_DSC_1531Túl van a biztonsági ellenőrzésen Fa Nándor a hazai építésű és fejlesztésű Spirit of Hungary nevű hajójával, amellyel a vasárnap rajtoló Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen indul. A világ legnehezebbnek tartott viadalán csúcsnak számító tíz ország 29 hajósa vág neki a több mint 40 ezer kilométeres távnak.


Két hete azt hittem, hogy készen állunk az útra, ehhez képest azóta is minden napra jut feladat. Most éppen a hatalmas gyógyszerkészletet kell az előírások szerint lajstromozni, az orvosok úgy vélik, hogy minden lehetséges betegségre fel kell készülnünk az óceánon – nyilatkozott a franciaországi Les Sables-d’Olonne-ból Fa Nándor az MTI-nek.

Spirit-of-Hungary-Imoca60-Ocean-Masters-skipper.-Nándor-Fa-©miXPRess_SOH-2016-63-1

Hozzátette, büszke rá, hogy a háromnapos biztonsági ellenőrzés tanúsága szerint sikerült mindenben eleget tenni a szigorú szabályoknak. „Egy tízoldalas listán mentünk pontonként végig, két ember vizsgálta folyamatosan a hajót. Örülök, hogy jól sikerült, mert ez nagy stressz volt számomra. Ma még utoljára csinálok egy tesztvitorlázást, azután a rajtig már nem hagyhatjuk el a kikötőt” – mondta a magyar hajós, aki 63 évével a második legidősebb a mezőnyben.

SpiritHu_©FA_onboard_IMG_4155

Fa Nándor 100 kilogramm élelmiszert visz magával, ami 250 adag készételt jelent. „Ezek egy része le van vákuumozva, de van köztük rengeteg levespor, szárított étel, sok gyümölcs- és zöldségkonzerv. Még a friss kenyeret kell beszereznem. Száz liter vizet viszek magammal, a többit én csinálom” – sorolta Fa Nándor, jelezve, a készlet egy része le van plombálva, ehhez csak vészhelyzet esetén nyúlhat.

VG2016_17_VillageGrandOpening©spiritofhungary_mixpress_IMG_0886-768x1024

„De le van plombálva a horgony is, ennek használatához is külön engedélyt kell kérnem. Mindennap köteles vagyok bejelentkezni a rendezőknél és képet küldeni magamról, néhány naponta pedig egy videót is” – számolt be a kommunikációs kötelezettségekről. Kiemelte, jó erőben érzi magát, a munkák mellett minden nap edz, ami főleg csörlőzést jelent.

SpiritHu_©FA_onboard_IMG_4155

„Alig várom már, hogy menjünk. Letöltöttem az első tíz nap időjárási előrejelzését, e szerint kimondottan gyors rajtunk lesz, 15-20 csomós széllel. Összességében 90-100 napos útra számítok. Szeretném kiemelni, hogy a világ minden tájáról érkező vendégek, szakértők csodálják, hogy mi Magyarországról ilyen felkészültséggel itt vagyunk, ezért hálás köszönet mindenkinek, aki bármiben segített” – mondta Fa Nándor.

SOH-FA-N-VG-Village-2016oct22-IMG_7396

A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, a feladat egyedül, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992–1993-as menet során legjobb nem franciaként az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012–2013-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!