Érdi Mári magabiztosan az élen

Az U21 korosztályos Laser Radial női és a Laser Standard világbajnokságon 8-8 futamot teljesítettek a versenyzők, így mától a döntő négy futam kezdődhet.

Érdi Mári két futamot nyert, így nyolcból már ötször ért célba elsőként, pedig a nap ijesztően indult, amikor az első futamon 31. helyen ért célba. Mári 13 ponttal vezet a német Hannah Andersohn és 20 ponttal Dolores Moreira Fraschini, az uruguayi olimpikon előtt.

Laser Standardben nagyobb a jelentősége, hogy a döntő futamokhoz érkeztek, mert ők eddig két selejtezőcsoportban küzdöttek, és most állnak össze egymás ellen küzdeni a menők egy csoportba. Vagyis Joel Rodriguez és Vadnai Jonatán végre nem külön csoportban vitorlázik majd, hanem szemtől szembe küzdhetnek.


A tegnapi első futamon még friss szélben Vadnai Jonatán újabb futamot nyert. A másodikra aztán a szél leállt, és jött a futam közben egy nagy szélforduló, amelyhez képest Joni a rossz oldalon volt. A hátszél is kínosan hosszúra nyúlt a víz szembeáramlása miatt, és ott is akadt, aki szerencsés szélcsikkal mehetett előre. Jonatán végeredménye egy kieső futam, 20. helyezés lett. Még jó, hogy ugyanekkor a másik csoportban Rodriguez is betlizett, fekete zászlós rajtnál látták kinn.


A harmadik futamra szerencsére visszafrissült a szél. Joni ebben sem rajtolt jól, és kezdetben nem találta a ritmust, de aztán szívósan küzdve kapaszkodott feljebb és végül a 2. helyen futott be a brit Whaley mögött és Whiteley előtt.


Így a selejtezőfutamok végén Rodriguez 3 pont előnnyel vezeti az összetett listát. Daniel Whiteley a harmadik. Húsz ponttal tart Joni mögött. Ma lesznek a döntő futamok, amelyekből kettőt-kettőt tervez a rendezőség.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!