Előkerült az eltűnt gázplatform

December 5-én, szombaton odalett egy tengeri gázplatform az Adria északi részéről a térségen átsöprő viharban. Még a hadsereg is beszállt a keresésbe, de csütörtökig csak annyit tudtak biztosan, hogy a rejtélyes eltűnés nem okozott környezeti kárt.

Az Ivana D automatikusan működött, nem szolgált rajta személyzet, tehát senki sem volt közvetlen életveszélyben, de ettől még mindenkit zavart, hogy nem adott jelet, elvesztették vele a kapcsolatot. Csak csütörtökön nyugodtak meg a kedélyek, amikor a vihar elvonultával előkerült a platform, és tulajdonképpen ott volt, ahol addig, csak épp néhány méterrel mélyebben, a tenger fenekén.

Működtetője, az INA közölte, hogy a platformot a tartóoszlopaival összekötő elemek eltörtek, a szeleptől a platformig vezető csövek pedig meghajlottak, de szerencsére nem törtek el. Mire a nyilatkozatot kiadták, már egy automata tengeralattjáró is lemerült, és kameráján keresztül a szakemberek szemügyre vették a helyzetet. A pontos elemzésre még várni kell, az INA annak ismeretében dönti majd el, hogy újraindítja-e a termelést a helyszínen vagy lezárja a kutat, a kármentesítést mindenesetre azonnal megkezdték.

Azt sem állíthatjuk, hogy elhanyagolták volna a platformot: utolsó átfogó vizsgálatára októberben került sor, víz alatti részeit 2018-ban ellenőrizték, az INA saját emberei december 1-jén nézték át.

Ivana D ikertestvére, Ivana B:

(forrás: croatiaweek.com, fotók: molgroup.info; lenac.hr)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!