/

Elkészült a legnagyobb kínai járőrhajó

Üzembe helyezték távol-keleti ország eddigi legnagyobb tengeri járőrhajóját, a Hai Xu 09-et, a Guangdong tartománybeli Kanton városában.

Kínának partjainak védelméhez mintegy háromszáz tengeri járőrhajója van, de ezek nagy része eléggé elavult és egyik vízkiszorítása sem haladja meg az ötezer tonnát. Az új hajó építése 2019 májusában kezdődött, a kantoni Kínai Állami Hajógyárban és 2020 szeptemberében bocsátották vízre. Hossza 165 méter, a vízkiszorítása pedig 10 700 tonna, vagyis több mint kétszer akkora, mint az addig szolgálatban álló legnagyobb egységé. A maximális sebessége eléri a 25 csomót és a gazdaságosnak tekintett 16 csomóval hatótávolsága körülbelül 10 ezer tengeri mérföld lesz, ami nagyjából 90 napos küldetéseket feltételez.

A hajó a legkorszerűbb elektronikával, többek között a hazai fejlesztésű Beidou Navigation Satellite System navigációs rendszerrel van felszerelve. A fedélzeten orvosi részleg található, ezenkívül a tatfedélzeten helikopterleszállót is kiépítettek.

A hivatalos bejelentés szerint a Hai Xu 09 rendészeti, bűnüldözési platformként, tengeri mentőként, valamint vészhelyzeti és környezetszennyezési esetekben irányítóközpontként funkcionál majd – írta a haborumuveszete.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 11°
    5 km
  • Velence HU
    11°
    4 km
  • Balaton HU
    10°
    6 km
  • Neusiedler AT
    10°
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 12°
    12 km
  • Premantura HR
    12°
    20 km
  • Grado IT
    12°
    6 km
  • Garda IT
    13°
    13 km
  • Soča SI
    ☀️ 10°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek