Egyre több a szabálytalan balatoni horgász

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőrei ősszel a korábbi évekhez képest sokkal gyakrabban találkoztak olyan csónakos horgászokkal, akik a megengedettnél jóval nagyobb távolságba merészkedtek ki a nyílt vízre.

A kismértékű, egy-kétszáz méteres tévesztéseknél figyelmeztetésben részesítették a horgászokat, de az ennél nagyobb távolságú hiba esetén eljárást kellett indítaniuk a szabályszegőkkel szemben. A Hajózási Szabályzatot tartalmazó NFM-rendelet Balatonra vonatkozó fejezete leírja, hogy csónak a parttól számított legfeljebb 1500 méter széles vízterületen közlekedhet.

Amennyiben ezt a szabályt megszegi a hajóvezető (függetlenül attól, hogy horgászik-e, vagy hogy milyen típusú területi jegyet váltott), a vízi rendészet munkatársai jogosultak eljárást kezdeményezni vele szemben, aminek következtében pénzbírságra számíthat.

A BHNp Zrt. elsősorban a horgászatra való jogosultságot ellenőrizte. A Balatoni Horgászrend 8. pontja kimondja, hogy a partközeli horgászjegy a Balatonon a parttól a víz felé 1500 méter távolságig partról vagy lajstromszámmal nem rendelkező vízi járműről jogosít horgászatra. Tehát ha valaki partközeli jeggyel a parttól 1500 méternél távolabb tartózkodik halfogásra alkalmas állapotú eszközökkel, akkor az jogosulatlan horgászatnak számít. Ilyenkor a horgászt feljelentik a lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalnál, az eljárás következtében horgászattól való eltiltásra és pénzbírságra is számíthat.

Mindezeken túl van egy sokkal fontosabb szempont, az pedig az emberi élet. A hirtelen érkező szélerősödés esetén biztonságosan kell tudni kiérkezni a kikötőhelyre, a parttól való távolsággal pedig rohamosan nő egy esetleges baleset kockázata – írta a pecaverzum.hu.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!