Egy hete versenyben – Szabi Ocean Racing

Bő egy hete rajtolt a Route du Rhum – Destination Guadeloupe szóló Atlanti-óceán átkelő vitorlásverseny. Weöres Szabolcs első magyarként ott van a mezőnyben.

Hét versenynap elteltével Szabi – aki a Route du Rhum történetének első magyar indulója – a teljes táv hozzávetőleg 40 százalékát tette meg, a menete stabil, a kedve jó, a küzdőszelleme töretlen, arra koncentrál, hogy bevigye a hajót a guadeloupe-i célba. November 9-én, a rajt után a Szabi Ocean Racing 18:27-kor vette Cap Fréhel bóját, együtt a mezőnnyel. Az éjszaka mindenki számára nehéz volt a nagy forgalom, a szélirány és az áramlás miatt.
Szabi számára az első éjszaka legfontosabb célja az volt, hogy biztonságban elhagyja Ouessant szigetét, majd eldöntse, hogy dél felé forduljon-e, illetve meddig menjen délnek, vagy egyenesen nyugatra vitorlázzon, hogy ott minél hamarabb elérje az első hidegfrontot.

Eleinte inkább a mezőny alatt, hozzájuk képest délre vitorlázott, ezzel látszólag komoly hátrányba került – de csak látszólag, mert ezen az oldalon sokkal biztonságosabb útvonalon tudott kijutni az öbölből és a csatornából. Jó ideig maradt még jobbcsapáson inkább a mezőny alatt, majd amikor elkezdett fogyni a szél, egy hosszú balcsapásos menettel a mezőny közepének szél felőli oldalára került, és onnan ment tovább. Így végül a nyugati irányt választotta, de kevésbé radikálisan, mint néhány ellenfele. Az egy héttel ezelőtti rajt óta legalább három fronton vitorlázott át, és már elhagyta az Azori-szigeteket.

A második front probléma nélkül telt, bár elég kimerítő volt. A legerősebb széllökések éjfélkor érték utol: „Nem volt gond, 32 csomós szélben, a nagyvitorlán 2-es reffel és J3 orrvitorlával haladtam. Később már sokkal nehezebb lett – változatos körülményekkel és 10-30 csomó közötti széllel. Állandóan figyelnem kellett az autopilotot és a hajót.”

Az azóta eltelt két napban Szabi már a harmadik fronton is áthatolt, és bal csapáson vitorlázott az erős szél és az újabb front felé.

A 38 rajtoló egységet számláló IMOCA-mezőnyben a HUN-23 a kezdetben a mezőny végén hajózó versenyzők közül már jó néhány ellenfelet megelőzve a középmezőny második felére kapaszkodott fel. Jelenleg a 21. pozícióban halad, a vezető Apiviától csaknem bő 600 tengeri mérföldre, a céltól pedig 2000 mérföldre vitorlázva.

A Szabi Ocean Racing projekt a 2024-es Vendée Globe-on való indulást tűzte ki célul, ennek egyik kvalifikációs feltétele a mostani Route de Rhum teljesítése, így Szabi számára jelenleg a sikeres célba érés a legfontosabb. A felkészülési folyamatban egy ilyen verseny rengeteg hozadékkal jár, jó lehetőség összevetni a saját és a hajó képességeit a többiekével, sok-sok tapasztalatot lehet szerezni, éles körülmények között lehet egyre inkább kiismerni a hajót, a manővereket, a döntéshozatali szituációkat.

Kevesebb mint egy héttel a rajt után megszületett a 2022-es Route du Rhum abszolút győztese. Charles Caudrelier fantasztikus új rekorddal ért célba a Maxi Edmond de Rothschild nevű Ultim trimaránnal. A megtett útja 4399 tengeri mérföld lett, amin 26,9 csomós átlagsebességgel rohant végig.

A Szabi Racing projekt támogatói
Szerencsejáték Zrt.
MVM Csoport
Mol-Új Európa Alapítvány
Green Go
Be Light
878
Solarmarkt
Petrányi Autó
Ursuit
Musto
Gottifredi Maffioli

(fotók és forrás: Szabi Ocean Racing)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!