Egy felhőn múlt – Scallywag győzelem a Rolex Middle Sea Race-en

2024. október 24.
Címkék :

A Huang-Seng Lee vezette Scallywag 100 (HKG) október 22-én, kedden 09:43:29-kor abszolút elsőként ért célba a 2024-es Rolex Middle Sea Race versenyen.

A csapat menetideje 2 nap, 21 óra, 33 perc és 29 másodperc, ami nem hangzik soknak, de bőven adott okot az izgalomra. „Először is, nagyon büszke vagyok a csapatra. Ez volt az egyik legkeményebb verseny, amit 100 lábas hajóval teljesítettem” – nyilaztkozta David Witt a Scallywag szkippere. „Volt részünk 40 csomós széllel feldobott esőben, amikor csak próbáltuk egyben tartani a hajót, aztán jöttek a 90 fokos szélfordulók, a tükörsima víz. Több vitorlacserét bonyolítottunk, mint bárki a mezőnyben, de a fiúk soha nem hibáztak”.

Jól mutatja az elsőségért zajló verseny szorosságát, hogy a második helyen érkező Black Jack mindössze 18 percet kapott az elsőtől, és a pálya több pontján még ennél is kisebb volt a különbség kettejük között, sőt, a sorrend is sokszor változott (Capo Passero: Black Jack 14 perccel; Messina: Black Jack 58 perccel; Stromboli: Black Jack 15 perccel; Favignana: Scallywag 14 perccel; Pantelleria: Black Jack 22 perccel; Lampedusa: Black Jack 16 perccel; Cél: Scallywag 18 perccel).

YouTube video

A sok megállással és újraindulással tarkított versenyen a döntő pillanat 110 tengeri mérfölddel a cél előtt érkezett el: „A kulcsfontosságú döntéseket tekintve sok ponton lehetett elveszíteni a versenyt, de a kritikus pont Lampedusa megkerülése volt. Azt hittem, hogy szorosan vesszük, de a navigátorunk, Juan Vila rámutatott egy felhőre, és azt mondta: „bemegyünk alá”. Szó szerint: „belemegyünk a felhőbe, szörnyűnek fog tűnni, de amikor a túloldalán kijövünk, 30 fokkal élesebben tudunk majd menni, és lesz esélyünk”. Amikor Juan Vila ilyesmivel áll elő, akkor nem gondolkozol, teszed, amit mond. Remek döntés volt őt megszerezni erre a versenyre, nélküle még midig a pályán kódorognánk.”

Pedig Vila szerint ez a lépés inkább volt szerencsés, mint tudatos, a legénység tagjai ugyanakkor cáfolják ezt: „Mielőtt megkerültük volna a szigetet, Juan feljött a fedélzetre, és azt mondta, ’a túloldalon, délre van egy felhő. Át fogunk rajta vitorlázni, mielőtt fordulnánk’. Soha nem hajózunk bele a felhőkbe. Mi megtettük, nagyon vizesek lettünk, de működött. Soha nem láttam még ilyet” – mondta Pete Cumming.

Vila nem volt rest elismerni az ellenfél teljesítményét sem: „A Black Jack egy kiváló hajó, kiváló legénységgel. Nagyon jól teljesítettek, és ha nincs az az utolsó lehetőség, akkor simán megnyerték volna ezt a regattát. Okosan vitorláztak, hibátlan munkát végeztek, fogták a pozíciót, amikor elöl voltak, és keresték a lehetőséget, amikor hátul.”

A Scallywag csapat számára az első helyen célba érés több volt, mint szimpla futamgyőzelem. A jacht 2023-ban átfogó felújításon esett át, és első éles versenyén, a Rolex Sydney Hobarton tavaly decemberben ki kellett állnia, miután eltörött az orrsudár. Most végre lehetőséget kaptak, hogy bebizonyítsák, megéri az erőfeszítés. „Ez az eredmény mindent igazol” – mondta Witt. „Úgy gondoltuk, hogy jó csomagot állítottunk össze, de amíg nem értünk el eredményt, addig nem lehettünk biztosak benne. Most egy igazán rangos versenyen, egy fantasztikus futamon sikerült bizonyítanunk, szeretnénk visszatérni és újra megcsinálni.”

A versennyel bővebben foglalkozunk az Aqua Magazin hamarosan megjelenő, 165. számában. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!

fotók és forrás: rolexmiddlesearace.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!