Balatoni helyzetkép a koronavírus-járvány után – második rész

Kerekasztal-beszélgetés a világjárvány utáni idegenforgalmi szezonról. Égbe szökő árak, ügyeskedés versus minőségi vendéglátás. Mi változott a Balatonnál a járvány kezdete óta?

A beszélgetés résztvevői: Budavári Dóra Balaton-PR-­szakértő­, Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere, Németh ­Mátyás, a balatonedericsi Delta Büfé vezetője és Oláh Miklós, a Balaton Fejlesztési Tanács kutatásvezetője.

Tömeges jelenségnek tűnik, hogy valaki a Balatonnál él, de nem oda van bejelentkezve. Mi ezzel a teendő? Hogyan tudják kezelni az önkormányzatok a megnövekedett lakosságszámot?
Holovits Huba: Két kérdés merül fel, az egyik az építményadó vagy helyi adó, amelyet bizonyos települések nem szednek be a lakosoktól, mert a jó anyagi helyzet miatt nincs rá szükségük. A másik kényes téma az idegenforgalmi adó, amelyet kormányzati szinten újra kellene gondolni, hogyan lehetne a jelenlegi beszedés helyett modernebb verziót választani. Összességében a Balatonnál az adózás az idelátogató vendég, a helyi lakos és az üdülőtulajdonos szempontjából nagyon vegyes képet mutat. A lakosságszám kapcsán a rendszer lehetőséget biztosít például a szemétkérdésben, hogy ne csak az állandó lakosok, hanem a szezonban ott tartózkodók is fizessenek. A jegyző látja, ki fizet teljes éven át szemétszállítási díjat, és ki szünetelteti november és április között. Mi külön ellenőrizzük, van-e szemétszállítási szerződésük az üdülőtulajdonosoknak. Ezzel lehetett lépni előre. Ugyanakkor a köztéri szemetesek telítettsége vasárnap este jelentősen megnő, tehát nem tökéletes a rendszer, de az önkormányzatok foglalkoznak a problémával.

Lehet-e a Balatont egységként kezelni, hogy mindenki számára fenntartható, értékeket megőrző, de jövőbe mutató fejlődés induljon el?
H. H.: Desztináció szintjén a Balatont egységként kell kezelni, amelybe a part és a háttértelepülések gasztro- és egyéb rendezvényei is beletartoznak. Ez lenne az elmélet. A gyakorlat azonban a jószomszédságot illetően a török átok. Minden polgármesternek el kellene jutnia odáig, hogy komplex egészbe helyezze az általa vezetett települést. Jelen pillanatban a források elosztásánál nem a térségi gondolkodás az elsődleges szempont. Nálunk a déli parton például kilátóépítési láz van. Földváron van egy 25 méter magas kilátó, amely hetven méterrel van a vízszint felett, mert a magasparton van. De a szomszéd falu is építeni akar, meg a kettővel odébbi is. Van olyan Balaton-parti város, ahol a meglévő két kilátó mellé harmadikat szeretnének építeni. A forráskiosztásnál érdemes volna ránézni a térképre, hogy valóban szükség van-e a déli parton harminc kilátóra.
N. M.: A Balatont mint nagy egészet kezelni szerintem elég nehéz, hiszen csak a bicikliút kétszáz kilométer körben. De az valóban jó lenne, ha a polgármesterek járásonként fognának össze saját környékük promotálása érdekében.
O. M.: Magyarországon óriási hagyománya van a forráspazarlásnak. A Balatonnál a stratégiai programok regionális szemléletűek. Ilyen például a kotrás és a hozzá tartozó kikötő kérdése. Mindenki egyetért abban, hogy az iszapot kotorni kell, de ha kikötőről van szó, abban is, hogy az lehetőleg ne az ő településén legyen. Így nem tudott megvalósulni Balatongyörök és Vonyarcvashegy határában az ipari kikötő, mert tiltakoztak ellene az emberek, és nincs az a polgármester, aki ezzel szembemenne. Más lenne a helyzet, ha a Balaton önkormányzatai képesek lennének központi vagy a Balaton Fejlesztési Tanács forrástámogatásával létrehozni olyan szolidaritási alapot, amely a regionális beruházásokat vállaló településeket kedvezményezett helyzetbe hozza. Hasonló konstrukciót próbálunk kidolgozni a fiatalok megtartása érdekében is, akiknek megélhetési, iskoláztatási és lakhatási problémáik vannak, ha itt akarnak maradni. Létre lehet hozni olyan ösztöndíjprogramot, ahol a hallgató olyan egyetemre, szakmunkásképzőbe megy, amely képesítésre szükség lesz öt év múlva a környéken. A település ösztöndíjban részesíti, és fecskeházzal várja vissza, a helyi munkáltató alkalmazza, és a képzőhelyek telítettsége is tervezhetővé válik.
B. D.: Szeretnék ebben a világban élni. Súlyos például a hegy és a falu problémája is nálunk, egyre többen vannak itt többet, ehhez biztosan idővel alkalmazkodásra lesz szükség, fejlesztésekre, például hulladékgazdálkodás terén. Szerencsére születnek helyi kezdeményezések, mi most például azon dolgozunk, hogy a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa programmal együttműködésben kortárs versek kerüljenek hat hegyi borra, és a bevételből szemeteseket tervezünk építeni.

Az ingatlanárakra visszatérve sokan zártkerteket, mezőgazdasági területeket keresnek. Hogy látják, mennyire reálisak az ingatlanárak, illetve várható-e visszarendeződés?
O. M.: A belterületi ingatlanok, társasházak ára már valamivel magasabb, mint a budapesti átlag, amit nem tartok minden szempontból jónak. A meghirdetett ingatlanok átlagosan két nap alatt cserélnek gazdát: többnyire készpénzzel fizetnek a vevők, és azonnal igénybe veszik az ingatlant. Zártkertekből körülbelül harmincezer van a tó környékén, és mivel a belterületi ingatlanokat már száz százalékban megvásárolták, ezek következnek. A Kádár-kor után nagyon elaprózódtak, most kettesével-hármasával egységesítik őket az új tulajdonosok. Nagy részük infrastruktúrával is ellátott, villany szinte mindenhol van, egymillió forintért fúratható kút, építhető szennyvíztározó. Sok nagyvárosi költözik ki így életvitelszerűen zártkertekbe.
B. D.: Fontos lenne, hogy a bortermelő vidékeken, mint a Szent György-hegyen, a Badacsonynál vagy Csopakon legyen szigorúbb szőlőhegyvédelmi szabályozás, hogy megmaradjon a vidék funkciója. Sajnos az ügyeskedés miatt egyre több a ház, egyre többen használják lakhatásra az ingatlanokat, így félő, hogy változik a vidék karaktere. Védenünk kell a természeti környezetünket. Az árakat illetően sokak szerint ki kell várni, most elszálltak az árak, láttunk már ilyet Budapesten is, de a piac idővel szabályozni fog.
H. H.: A pandémia behozta a távmunkát, így sokan tudnak dolgozni a környékről is, illetve a déli partról az autópálya miatt viszonylag könnyű bejárni a fővárosba. Ameddig pedig van fizetőképes kereslet az ország bármely területén, addig épülni fognak a modern ingatlanok a Balaton partján, de végtelenségig mégsem folytatódhat az áremelkedés.

Mik a tervek, milyen jövő látható a Balatonnál? Lehet-e felkészülni egy újabb pandémiás időszakra?
B. D.: Jóslásokba nehéz bocsátkozni. Remélem, hogy szeptember végéig elhúzódó nyarunk lesz, de minden a vírushelyzettől függ. Idén újdonságnak számított, hogy nagyon sok pesti vendéglátóhely települt le a Balatonra. Ezek a kezdeményezések júliusban kezdtek el megnyitni, bár korábban sosem nyíltak a nyár közepén időszakos vendéglátóhelyek. Kérdés, hogy mennyire lesznek sikeresek. Biztos, hogy meg fogják osztani a közönséget, és nehezebb helyzetbe hozzák azokat a cégeket, amelyek vérrel-verejtékkel egész évben szeretnének nyitva tartani, hiszen helyi vállalkozók helyieket foglalkoztatva dolgoznak. Az időszakos, pop-up helyek jövő évi visszatérése függ az idei sikertől, illetve attól, hogy Budapest vendéglátása visszaáll-e olyan optimális szintre, hogy ne érje meg nekik a kitelepülés.
N. M.: A pop-up helyektől nem tartok, a balatoni lángos mindig balatoni lángos marad. Titka a sűrű olajcsere, a rutin és a jó recept. Jó persze újítani is, büszke vagyok például a grillezett szendvicsekre vagy a töltött lángosra. A Balatonnál ma sokrétű a kínálat, de nem zavarjuk egymást. Semmi gond az új hullámmal, van például egy szigligeti srác, aki Amerikában tanult meg tacót készíteni, hazajött, és tőlem két-három kilométerre nagyon jó tacobárja van. Így ha valaki különlegesebbre vágyik, őt választja, ha hagyományosra, nálam eszik. Nem kell beleszólni a piacba, mindenki igényei szerint fogyaszthat. Összességében azt látom, hogy a turizmus évről évre fejlődik, az infrastruktúra-fejlesztés is folyamatos, így az irány jó.
O. M.: Új helyzet van a Balatonnál, ezért újra meg kell alkotni a Balaton márkát. A Magyar Turisztikai Ügynökség már dolgozik a kérdésen. Ez nehéz, mivel a márka jellemzően a leghatékonyabb vonzerőre szűkíti a figyelmet, a Balatonnál viszont ez rendkívül sokrétű. Több alkalommal kísérleteztek az egyes partszakaszok nevesítésével. A Balaton-felvidéken lett kulturális és gasztrotematika, Dél-Balatonra adta magát a tömeg- és családi turizmus, Nyugat-Balatonra a termál és a gasztro, míg Kelet-Balatonra senki nem tudott kitalálni semmi eredetit. De ez nem működik, mert minden balatoni mikrorégióban más is van. A Balaton-marketing és a szolgáltatások kapcsán ezért a legfontosabb kérdés, miként működhetnek egymás mellett a vonzerők. A külföldi és belföldi turisták rendszeresen bort visznek haza ajándékba a Balatonról, és megemlítik a balatoni halat is. Az elmúlt évtizedben alakult nagyon jó éttermek viszont nem tudnak igazi, Balatonból származó halat felszolgálni, mert orgazda lesz az étterem és a vendég is. Ez hatalmas ellentmondás, meg kellene teremteni a lehetőségét annak, hogy a turisták számára elérhető legyen az igazi hal is, mert így nagyon nehéz promotálni a tavat.
H. H.: Az idén nyáron jó szezont fogunk zárni, közép- és hosszú távon pedig azt látom, hogy van egy gyönyörű természeti képződményünk, amely jelentős változáson esett át az elmúlt években. Optimista vagyok, hogy a fejlesztések jelentős része nyomán a Balaton mint régió tud egységes idegenforgalmi­ célpontként szolgálni. Abban lenne jó még előrelépnünk, hogy a helyiek, a vendégek és a vendéglátók, illetve a különféle politikai erők ne küzdőtérként tekintsenek a tóra és a partra, hanem szakmai oldalról tudjuk megközelíteni a kérdéseket.

Olvassa el a beszélgetés első részét is az aquamagazin.hu-n!

fotók: ubd.artstation.com, emerging-europe-com, malagarden.sk, antongalitch.com

(magyarnemzet.hu)