Az Octavius-sztori – Legenda vagy valóság?

Odaveszett legénység, megdöbbent matrózok és a legendás északnyugati átjáró – ezekkel a szavakkal írható körbe a jégbe fagyott Octavius története. A hajóé, ami lehet, hogy nem is létezett, és csupán egy kitalált legenda a köré épülő sztori.

A hajó 1761-ben lehorgonyzott London kikötőjében, hogy felvegyen egy Kínába tartó rakományt. Ez a fenséges vitorlás hajó teljes legénységgel, a kapitánnyal, a feleségével és a fiával hagyta el a kikötőt. Biztonságban megérkeztek Kínába, majd kirakodták rakományukat. Miután megrakták a brit partokra szánt áruval, visszaindultak a tengerre, de mivel az időjárás szokatlanul meleg volt, a kapitány úgy döntött, hogy az északnyugati átjárón keresztül hajózik haza, egy olyan úton, amelyen akkoriban még senki sem haladt át. Ez volt az utolsó, amit bárki hallott a hajóról, a legénységéről vagy a rakományáról. Hogy pontosan mi történt az elkövetkező 14 évben, senki sem tudja pontosan.

A Herald nevű bálnavadászhajó legénysége 1775. augusztus 11-én egy háromárbócost vett észre Grönland partjainál. Az Octavius magatehetetlenül sodródott a vízen, és a fedélzetén semmi mozgás nem látszódott. A Herald matrózai érezték, hogy valami nincs rendben, ezért átszálltak, és amikor az Octavius fedélzetére léptek, 28 halálra fagyott tengerészt láttak feküdni a hajópadlón. Az áldozatok között volt egy nő és annak gyermeke, illetve egy matróz, aki feltételezhetően tüzet próbált gyújtani a fedélzeten.

A kapitány holttestét a kabinban találták meg, az íróasztalánál ült, kezében egy tollal. Előtte a naplója hevert, valószínűleg egy naplóbejegyzést írhatott, amikor utolérte a halál. A legutolsó bejegyzés 1762. november 11-re datálódott, vagyis e szerint a legénység már 13 éve halott lehetett.

Az egyik legérdekesebb részlet a hajó utolsó feljegyzett tartózkodási helye volt: az északi szélesség 75° és a nyugati hosszúság 160° fokánál vesztegelt, körülbelül 402 kilométerre az alaszkai Barrow-tól. Vagyis ez azt jelenti, hogy az Octavius egy évszázaddal megelőzve mindenkit, elsőként kelt át az északnyugati átjárón, amely Kanada északi partjai mentén, a Jeges-tengeren át köti össze az Atlanti- és a Csendes-óceánt. A Herald matrózait annyira megrémisztette a látvány, hogy a hajónapló kivételével mindent hátrahagytak, és elmenekültek a hajóról.

Eddig tart a legenda, ugyanis az IFL Science tudományos portál szerint ez nem más, csupán egy színes történet. Mindezt azzal támasztják alá, hogy az Octaviusról szóló legkorábbi írás 1828 körül, több mint fél évszázaddal az állítólagos felfedezése után született, és a The Ariel című amerikai irodalmi folyóirat közölte. Szintén gyanút keltő, hogy a történetnek számos verziója létezik, a szellemhajó neve az egyikben Gloriana, a másikban Jenny, amit vagy a Balti-tengeren vagy a föld teljesen más pontján ér utol a vég. Bár érdekes, hogy a főbb cselekmény az összes változatban egyezik.

David Meyer író megpróbálta felkutatni az Octavius történetét, és arra jutott, hogy az Octavius ugyanaz a hajó lehetett, mint a Gloriana, amelyre 1775-ben szállt fel a Try Again kapitánya, John Warrens. Ő feljegyezte, hogy egy 13 éve halott, megfagyott legénységet talált, és a felfedezés dátuma kísértetiesen hasonló volt – 1762. november 11. Vár a Gloriana sztorijában nincs említés az északnyugati átjáróról, lehet, hogy ez a két egy és ugyanaz.

Az kérdéses, hogy valaha kiderül-e az igazság az Octaviusról, ám a legenda tovább él, hiszen napjaink egyik legnépszerűbb videójátékában, az Assassin’s Creedben a főhős megtalálja a hajót. A jégbe fagyott Octaviust a játék során körbe lehet sétálni, sőt fel is lehet menni a fedélzetre. Virtuálisan tehát a hajó legendája biztos, hogy tovább él.

(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 169. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról!)