Az idén is elmarad a nádaratás?

2023. január 18.
Címkék :

Mintegy 1200 hektárnyi nádas található a Balaton körül, amelynek legalább a harmadáról kellene minden évben levágni a növényt annak megújulása érdekében, ám az elmúlt években egyre csökkent a learatott terület nagysága, és az idén sem várható emelkedés.

Egyelőre ebben az évben sincs nyoma annak, hogy a Balaton vízterületén biztonságos jégfelület alakuljon ki, különösen olyan, amely a nádaratás feltételeit is teljesíteni tudja. Könnyen lehet, hogy az idén is csupán a szárazföldi, mintegy 400 hektárnyi területen lehet aratni. Az elmúlt években még ezt sem sikerült mindig megvalósítani, egyre kevesebb az olyan vállalkozó, aki a vízügyi igazgatóság által kiírt meghívásos pályázatra benyújtja a jelentkezését. Természetvédelmi előírás, hogy a jégről arassák a nádat a növény tövének védelme, a taposási károk megelőzése érdekében.

Alsóörs önkormányzatának mintegy 10 hektárnyi területű a nádasa. Amikor csak lehetett, eddig mindig levágták, de csak akkor, ha ezeken a területeken biztonságosan befagyott a Balaton – mondta a település alpolgármestere. Ferenczy Gábor hozzátette, utoljára 2017-ben tudták jégről aratni a nádat, azóta egyik évben sem sikerült ezt megismételni. Ez környezetvédelmi szempontból biztosan nem tesz jót a területnek.

A korábbi híradások arról számoltak be, hogy a Fertő tónál is volt olyan nyolc egymást követő év, amikor az enyhe időjárás miatt elmaradt a nádaratás. Utoljára 2021-ben tudták ezt megvalósítani, és nem helyi, hanem egy nagykátai vállalkozó vágta a nádat. A helyi beszámolók szerint a kilencvenes években a több mint hatezer hektárnyi nádas kétharmadán az állami vállalat nagy teljesítményű gépeiből egyszerre 24 volt a jégen, mellettük több százan végezték a letermelést.

A Velencei-tó környéki nádvágásra a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól kapnak bérleti jogot a vállalkozók. Itt is arról cikkeztek a helyi lapok, hogy a rendszerváltoztatás idején még 39 brigád aratott a környéken. Most már csak azok bérelnek egy-egy területet, akik maguk használják fel tetőépítésre, javításra, náddal kapcsolatos munkákra a learatott növényt.

Pomogyi Piroska hidrobiológus és munkatársai ötévente felmérik a Balaton-parti sávok állapotát, elvégzik a nádasok összeírását, de azokat a stégeket és bejárókat is számon tartják, amelyeket gyakran éppen a védett nádasok megbontásával hoztak létre. A szakember elmondta, a felmérések szerint nem csökken a nádasok területe, épp ellenkezőleg: 2008 óta a legutóbbi, 2020-as felmérésig közel megduplázódott a tómedren kívüli nádasterület a Balatonnál, míg a tómederben 1200 hektár körül van az összterülete, ami alig változik.

A hidrobiológus szerint ez nem jelent egyértelmű javulást, a nádasok minősége egyre romlik. A növényzet megtelepedése és terjedése megfigyelhető azokon a partszakaszokon, ahol beton partvédőműveket építettek ki, amik előtt a tófenék iszapossá vált. Az elsekélyedő víz kedvez a nád megjelenésének, és erre a természetes folyamatra nagyon kellene vigyázni – írta a napi.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!