America’s Cup menni Közel-Kelet

A 37. America’s Cup második előversenyét a szaúd-arábiai Dzsiddában rendezik meg 2023. november 30. és december 3. között.

Ez az egyetlen Spanyolországon kívüli helyszín, amely a 37. America’s Cup ciklusban AC-regattának ad otthont. A bejelentés nem sokkal a(z egyszer már módosított) határidő lejárta előtt történt, hiszen a Protocol szerint április 30-ig közzé kellett tenni a 2023-as előversenyek helyszíneit és időpontjait. Az AC40-esek versenye közvetlenül a versenyfalu és a Jeddah Yacht Club mellett, a Jeddah corniche-en található látványos F1-es pálya mellett zajlik majd. Az esemény a sportminisztériummal és a Szaúdi Vitorlás Szövetséggel partnerségben valósul meg – ezen szervezetek komoly lépéseket tesznek azért, hogy népszerűsítsék a vitorlázást Szaúd-Arábiában.

„A 37. America’s Cup és ez az előkészítő regatta több területen is jótékony hatással lesz a vitorlázásra – mondta Grant Dalton, az AC37 Event vezérigazgatója. – Pláne ha megnézzük, hogy milyen lehetőségek vannak a sportágunk növekedésére a régióban: az ország lakosságának 67 százaléka 34 év alatti, a nők sportban vagy fizikai aktivitásban való részvétele 149 százalékkal nőtt az elmúlt években. Így egyrészt növelhetjük a vitorlázás tömegbázisát, másrészt új kapcsolatokat teremthetünk a Vörös-tenger térségében zajló fenntarthatósági projektekkel, amelyek a vitorlázás és a hozzá kapcsolódó technológiák révén kedvező változásokat idéznek elő az itt élők számára.”

Az America’s Cup globális közönsége a 36. Kupa végére háromszorosára nőtt, és a közel-keleti jelenlét teljesen új közönségnek mutatja be a sportágat.

„Ez az egyik leggyorsabban növekvő sportpiac a világon, és készen áll arra, hogy tovább gyarapítsa tengerészeti örökségét – állítja Szamia Bagdady, a Szaúdi Vitorlás Szövetség vezérigazgatója, aki maga is kite-szörfös és vitorlázó. – A vitorlázás jelenleg gyerekcipőben jár, de a Vörös-tenger partjai mentén élő kilencmillió embernek és az egész évben fantasztikus vitorlázási feltételeknek köszönhetően hatalmas a fejlődési potenciál. Az America’s Cup és az AC40-esek tökéletes katalizátorai annak, hogy népünket a vitorlázás felé tereljük, és bővítsük a Vörös-tengerhez való hozzáférést, amely mindig is fontos része volt Szaúd-Arábia történelmének, és részét képezi országunk fenntartható jövőjének. Szeretnénk elhozni a vitorlázás örömét és izgalmát a szaúdi fiataloknak és időseknek, hogy egy napon olimpiai bajnokunk, Ocean Race- vagy America’s Cup-győztesünk legyen.”

Szamia Bagdady, a Szaúdi Vitorlás Szövetség vezérigazgatója

A World Sailing, amelynek a Szaúdi Vitorlás Szövetség is tagja, támogatja a fenti célokat, hiszen „Szaúd-Arábia olyan régió, amely készen áll arra, hogy felkarolja a vitorlázás ügyét, sportszövetségén keresztül fejlessze a sportágat” – mondta David Graham, a WS igazgatója.

Hasszán Kabbani, a Szaúdi Vitorlás Szövetség elnöke elmondta: „Üdvözöljük az America’s Cup szervezetét és a világ minden tájáról érkező vitorlázókat Szaúd-Arábiában és Dzsiddában. Megtiszteltetés, hogy minket választottak ki az America’s Cup-előverseny megrendezésére, és hogy megmutathatjuk a vitorlázó közösségnek, hogy milyen csodálatos körülményeink vannak. Mi mindenkit szívesen látunk. Az America’s Cup előversenye segít nekünk abban, hogy felgyorsítsuk a vitorlázás fejlődését Szaúd-Arábiában. Arra fogjuk használni az eseményt, hogy elindítsunk egy sor új kezdeményezést, amellyel az embereket vízre szállásra ösztönözzük, a tehetséges vitorlázóinknak pedig színvonalas felkészülésben lehessen részük.”

November 30. és december 3. között az America’s Cup csapatai tehát a Közel-Keleten mérkőznek meg egymással: „Ez lesz az utolsó jelentős esemény 2023-ban” – mondta Dalton.

Helyszín, hajók, csapatok, dátum:

YouTube video

(fotók és forrás: americascup.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!