/

Újabb hazai fürdő újulhat meg

Több mint 370 millió forintból újul meg a hajdúböszörményi Bocskai Strand- és Gyógyfürdő, a fejlesztés célja a gyógyfürdő szolgáltatási minőségének és színvonalának javítása.

Többek között újraborukolják a termálmedencét, felújítják a zuhanyzókat, kicserélik az öltözőfülkéket, parkosítanak, újrafüvesítik a szabadtéri területeket és növényeket is telepítenek. Festés, hőszigetelés, térkő burkolat készítése, nyílászárók cseréje is szerepel az elvégzendő feladatok között, valamint a strandpénztár felújítása, érintőképernyős információs totemoszlop telepítése, és egy interaktív játszótér telepítési helyének kiépítése is része beruházásnak. Emellett hét hőszivattyút és az ehhez szükséges rendszert is telepítenek majd. A gyógyfürdő fejlesztésére és energetikai korszerűsítésére kiírt pályázatot a Korona-Humán Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. nyerte.

A fürdő honlapja szerint az uszoda 2024-ben is üzemel, de rövidített nyitvatartással. Minden nap 9-től 13 óráig várják a vendégeket, sportúszásra 6-tól 8-ig van lehetőség.

A hajdúböszörményi Bocskai Strand- és Gyógyfürdő gyógyvizes medencékkel, uszodával, nyáron pedig strandfürdővel várja a vendégeket, egy gyermek-, három gyógy-, egy gyógytorna- és egy szauna merülőmedence áll a fürdőzők rendelkezésére. A fedett fürdőhöz tartozik egy kültéri gyógymedence is, emellett szauna, gőzkamra, rendszeres szaunaprogramok is várják a testi és lelki megújulásra, a természetes felfrissülésre vágyókat – írta a spabook.net.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    24°
    10 km
  • Velence HU
    26°
    15 km
  • Balaton HU
    ☀️ 21°
    6 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 24°
    23 km
  • Krk (Wake) HR
    30°
    7 km
  • Premantura HR
    28°
    5 km
  • Grado IT
    28°
    6 km
  • Garda IT
    31°
    5 km
  • Soča SI
    25°
    7 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek