Aggódva figyelik a balatoni vízszintet

A Balaton vízszintje még mindig alacsonyabb a megszokottnál, pedig szeptemberben az átlagosnál csaknem másfélszer több eső esett, az októberi időjárás viszont mindent elrontott.

A száraz nyarat követő csapadékos szeptemberben esett vízmennyiség is kevés volt ahhoz, hogy megemelje a Balaton vízszintjét, ugyanis a kiszáradt talaj szinte az összes esőt elnyelte. „A csapadék oldja meg ezt a kérdést, és nyilván ezenkívül a szakemberek foglalkoznak a Balatonnak a különféle módon történő vízpótlásával, de hát az még nagyon messze van. Tehát ezzel a vízállással és ezzel a helyzettel kell gazdálkodnunk” – mondta Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke.

A vízügyi szakemberek szerint a tó szintje elmarad az ilyenkor megszokottól, azonban ha átlagos tél következik, tavaszra visszaállhat az ideális vízállás. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője közölte: ha átlagos lenne a csapadék a következő fél évben, akkor az április elsejei 120 centiméteres szabályozási szintet el lehetne érni. „Ha 20-30 százalékkal szárazabb a tél, még akkor is 110 centiméter fölött tudjuk kezdeni a nyári időszakot” – emelte ki.

A jó időt kihasználva sokan voltak a tó körül. Leginkább horgászokkal lehetett találkozni. Ők is az alacsony vízszintre panaszkodtak. „Mi is horgászunk, és a kis horgászcsónakommal is gondot okoz az alacsony vízállás, mert a nádközelből a halak eltűntek, és behúzódott a tó közepére a halak többsége” – fogalmazott egyikük.

A Balaton szintje hetek óta 69 centiméter. A vízügyi szakemberek szerint tavaszra jó esetben elérhető a 120 centiméteres vízállás – írta az atv.hu.

fotók: hungarytoday.hu, travelmelodies.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!