A Szalajka-völgy csodái

A népszerű turisztikai célpontokat sokan épp az ismertségük és az ezzel együtt járó tömeg miatt kerülik el. De az is megtörténhet, hogy egyedül találjuk magunkat az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén.

A völgy bejáratánál található éttermek, büfék, fagyizók most mind üresen álltak, talán csak egy helyen lehetett elvitelre sült pisztrángot rendelni. Ilyenkor a kisvasút sem jár, az állomás mellett favágók dolgoztak, egy beteg lucfenyőt döntöttek ki éppen. A klímaváltozás hatásaira a fafajok különbözőképpen reagálnak, a lucfenyők az érzékeny fajok közé tartoznak. Az időjárási szélsőségek legyengítik a fákat, így azok a rovarok és a gombák számára is könnyű prédává válnak.

A Szalajka-patakban valószínűleg őshonos a sebes pisztráng, és régóta fogták is a környékbeli falvak lakói. Az 1800-as évek elején, amikor létrehozták a völgy tavait, már tartottak bennük pisztrángot. Ezt bizonyítja egy a közeli Szabadtéri Erdei Múzeumban látható tábla is, amelyet a környék akkori ura, gróf Keglevich Miklós helyeztetett ki az egyik tónál, és ez áll rajta: „Tilalmas a halászat ebatta”.

A pisztrángtelepet a 1920-as években létesítették, de a tenyésztés igazi fellendülése 1957-től indult meg, a mai tórendszert a 60-as években alakították ki.

A Felső-tó fölött, az út túloldalán fakadó Szikla-forrás a Szalajka-forrás mellett a patak másik fő vízadója. A forrás egy 3–4 méteres szakaszon járható barlangjáraton át tört a felszínre, vízhozama akár a percenkénti 10 ezer litert is elérheti, de csapadékszegény időszakokban hónapokra el is apadhat. A forrás közelében, a Horotna-völgyben találjuk a Szabadtéri Erdei Múzeumot.

A vízesés felett, a Gloriette-tisztáson van a kisvasút végállomása, de régen itt álltak Szalajka falu házai, majd később a Pallavicini család vadászháza és egy kis pavilon, gloriette.

A régi erdei mesterségeket bemutató szabadtéri kiállításon hosszan el lehet időzni, bár a táblák információban bővelkedő, hosszú szövegeit nem biztos, hogy mindenki végigolvassa, főleg ilyenkor télen. Olvashatunk többek között az üveg- és vashutákról, a gyantatermelésről, a hamuzsírfőzésről vagy a cserzőanyagokról, de azt is megtudhatjuk, hol laktak, mit ettek és mit ittak az erdőmunkások. Elterjedt volt például az édes nedvű fák – mint a nyír vagy a szil – tavaszi megcsapolása. Az édes nedvet üdítő italként itták, de úgy tartották, hogy tüdőbaj ellen is hatásos. Volt is kereslet iránta, a nyírvizet a közeli nagyvárosok piacain hordókban árulták.

(A teljes cikk, további fotókkal megtalálható a turistamagazin.hu oldalon.)