A Realteam nyert, övék az összetett elsőség is – TF35

2021. október 6.
Címkék :

Sikeres évadot zárt Scarlinóban a TF35 Trophy, a csúcstechnológiás hidrofoil katamaránoknak rendezett sorozat, amelyben a svájci csapatok domináltak.

Az utolsó versenynapra erős szelet jósoltak, és bár a kezdeti 18 csomós szél még nem lett volna sok, az ebédidőre várt 25 csomó már túlzottan próbára tette volna a mezőnyt. Így aztán a rendezőség a záró futamok törlése mellett döntött, a végeredmény a korábban megtartott kilenc menet alapján alakult ki. Ezek közül hatot a Realteam Sailing nyert meg, két második és egy ötödik helyezés mellett.

Első nap:

YouTube video

Jérôme Clerc kormányos elmondta: „Kívülről úgy tűnhet, hogy a TF35-ös kezelése gyerekjáték, valójában azonban keményen meg kell dolgozni azért, hogy eredményesen tudjunk vitorlázni ezzel a hajóval. Fantasztikus katamarán, 6–15 csomó közötti szélerőben ideális vele a menet, ha ennél frissebb a légáramlat, minden pöffre és hullámra oda kell figyelni. Izgalmas kihívást jelent, már nagyon várom a következő szezont.”

Második nap:

YouTube video

A Realteam nemcsak a forduló, de az összetett elsőségét is megszerezte, a hat eseményből négyet megnyerve. A másik sikercsapat az Alinghi volt, amely másodiknál rosszabb eredményt nem gyűjtött be. Scarlinóban azonban nagyon oda kellett figyelniük a nyakukban loholó – és végül összetettben harmadikként záró – Spindrift Racingre, emiatt aztán nem mindig tudták sikeresen támadni a Realteamet.

Harmadik nap:

YouTube video

A TF35 Scarlino 2 végeredménye (kilenc futam alapján, a legrosszabb eredményt kiejtve):

Realteam Sailing (SUI) 1., 1., 5., 1., 1., 2., 1., 1., 2 – 10 pont

Alinghi (SUI) 3., 2., 1., 3., 3., 5., 3., 2., 1. – 18

Spindrift (SUI) 2., 4., 2., 2., 2., 1., 5., 3., 3. – 19

Zoulou (FRA) 5., 5., 4., 4., 4., 4., 2., 4., 4. – 31

Team SAILFEVER (FRA) 4., 3., 3., 5., 5., 3., 4., 6., 7. – 33

Ylliam XII – Comptoir Immobilier (SUI) 6., 7DNF, 7DNS, 6., 6., 6., 6., 5., 5. – 47

Negyedik nap:

YouTube video

TF35 Trophy 2021 (hat forduló alapján, a legrosszabb eredményt kiejtve)

Realteam Sailing (SUI) 2., 1., 1., 7., 1., 1. – 6

Alinghi (SUI) 1., 2., 2., 2., 2., 2. – 9

Spindrift (SUI) 3., 3., 4., 6., 3., 3. – 16

Ylliam XII – Comptoir Immobilier (SUI) 5., 5., 5., 1., 5., 6. – 21

Zoulou (FRA) 7., 4., 3., 4., 7., 4. – 22

Team SAILFEVER (FRA) 4., 6., 6., 3., 4., 5. – 22

Zen TOO (SUI) 6., 7., 7., 5., 6., 8. – 31

Fotók és forrás: tf35.org

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!