A navigáció aranyszabályai

A tengeri navigáció egyszerű feladat. Jóllehet, sokan fáznak tőle, mert úgy vélik, hogy sok benne a matek. Nézzünk néhány egyszerű szabályt, amellyel jelentősen egyszerűsíthetjük az életünket, egyúttal növelhetjük a biztonságunkat a tengeren.

Miért kell egy jól képzett szkippernek a mai high-tech, „csak megnyomom a gombot” világban ismerni az alapökölszabályokat? Nem jön zavarba egy elektromos hiba vagy vészhelyzetben esetén, elkerüli a zátornyra futást ismeretlen vizeken, első pillantásra megbízhatóan olvassa a térképet, valamint villámgyorsan és pontosan határozza meg a hajó pozícióját.

Kétszeres ellenőrzés
A dupla ellenőrzés alapszabály a hajón. A párhuzamvonalzó vagy a háromszögvonalzók könnyedén elmozdulhatnak a térképen, ha dől és mozog a hajó. Egy kicsi pontatlanság, és máris többfokos hibát ejtünk az útirány meghatározásában. Ismételjük meg a mérést, és csak abban az esetben fogadjuk el a végeredményt, ha a két szögérték megegyezik.

A mért iránylatok közötti különbség 60, 90, 120 fok legyen
Két iránylatmérés eredményéből nem derül ki, ha hibáztunk. Ha még sincs több céltárgyunk, törekedjünk arra, hogy az iránylatok 60 foknál ne legyenek közelebb egymáshoz, de ne legyenek 120 foknál távolabb. A legjobb a 90 fokos különbség. Ha lehet, mérjünk legalább három iránylatot, ideális esetben 120 fok iránylatkülönbséggel. Pontos mérés esetén a térképre berajzolt három helyzetvonal (közel) egy pontban metszi egymást. Ha nem így van, vagyis nagy hibaháromszöget kapunk, ismételjük meg a mérést. Négy iránylat mérése esetén viszont nagy valószínűséggel kitűnik, hogy melyik észlelésünk volt hibás.

Kellő gondossággal mérjünk a térképen távolságot
A Mercator-térképek természetüknél fogva észak–déli irányban torzítanak valamelyest. Ez nagy léptékű térképeknél kevésbé észrevehető, de egy partinál már észrevehető. Még jobban oda kell figyelni egy kis léptékű útvonal, vagy átnézeti térkép esetén, mert komoly hibákat véthetünk. A távolság-alapegységet mindig az adott pozíciónkkal azonos szélességen mérjük le az osztókörzővel a térképi skáláról. Ha az útvonalunk hosszú, és észak-déli irányban halad, akkor osszuk több szakaszra, és az egyes szakaszokat a kezdő- és végpontjuk középszélességén vegyük fel.

Mindig tudjuk, mennyi a vízmélység a hajó alatt
Ha egy térképet használatba veszünk (főleg, ha az egy ismeretlen térkép), azzal kezdjük az ismerkedést, hogy a címben szereplő adatokat olvassuk el. Itt ugyanis – többek között – azt is közlik velünk, hogy a térképen jelzett vízmélységeket milyen alapszinttől számolják (Chart Datum), és milyen mértékegységben mérik. A legtöbb mai térkép metrikus rendszerű, tehát a mélységeket és a magasságokat méterben, illetve sekély vízben tizedes pontossággal méterben mérik. Ezt rendszerint lila betűkkel a térkép keretén kívül – alul és felül – is megadják (Depth in Metres). A régi, illetve az egyes amerikai térképeken azonban még ölben (Fathoms) és lábban (Feet) mérik a mélységet. Nem mindegy, hogy a 2 vízmélység egy zátony felett 2 öl (3,7 m), két láb (0,6 m) vagy két méter…

Számoljunk az elsiklással
A vitorlásoknál ismert, hogy oldalirányban is sodródnak kicsit, azaz elcsúsznak a tartott útiránytól. Ez a „leeway”. Ennek a megbecslése nem egyszerű, hajótól, vitorlázattól, hullámzástól is függ. A GPS-szel pontosítani lehet, de most kizárjuk az elektronikus eszközöket az alapfelszereltségek közül. Ha nincs megközelítő adatunk az elsiklásról, kormányozzunk rá 3-5 fokot, vagy tartsunk 1-2 mérfölddel a cél fölé, ez elegendő biztonsági tartalékot rejt magában ahhoz, hogy jó eséllyel elérjük a kitűzött célt.

(A cikket teljes terjedelmében elolvashatják az Aqua Magazin legújabb számában.)