A MVSZ felülvizsgálja a versenyrendszert

Megkezdte működését a koronavírus miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos teendők kezelésére és koordinálására létrejött munkacsoport.

A munkacsoportnak foglalkoznia kell a szezon indulásának elhalasztása miatt szükségessé váló szabálymódosításokkal, a veszélyhelyzet miatt kialakuló károk enyhítésének lehetőségeivel, valamint a sportág működésének fenntartását biztosító alternatív megoldásokkal.

Az ülésen a versenybíró, a nagyhajós, a versenysport és a versenyrendező bizottságok elnökei mellett a támogatott ifjúsági osztályok képviselője, a szövetség főtitkára és versenysport koordinátora vett részt.

A munkát három fő témakör köré csoportosították: vizsgálják a versenynaptárra és a hatályban lévő szabályokra gyakorolt hatásokat – a szabálymódosítások szükségességét, a sportág és az érintett szervezetek támogatását a veszélyhelyzet alatt, valamint a sportág működésének fenntartását biztosító alternatív megoldásokat.

A tagok egyetértettek abban, hogy az elhalasztott szezon versenyrendszerre gyakorolt hatásait azonosítani kell, és javaslatokat kell kidolgozni a versenyrendszer fenntarthatóságára, valamint az esetleges szabályzatmódosításokra átalakításra a már meglévő prioritások mentén. Ennek során szem előtt kell tartani a tagszervezetek és a hajóosztályok elképzeléseit, különös tekintettel arra, hogy a versenyrendszerben helyet kapott kiemelt jelentőségű eseményeket sikerüljön megrendezni, a 2021-es szezont az idén kialakult rendkívüli helyzet hátrányosan ne befolyásolja, valamint az élutánpótlás sportolóinak a kontinentális és világversenyekre való kiválasztása tiszta és átlátható legyen – írta a hunsail.hu.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!