A Bledi-tó télen is várja a turistákat

Bledet egyszer látni kell, azonban sokáig visszatartottak azok a közösségi oldalakon talált beszámolók, amelyek nyári turistaözönről szóltak, a túlturizmust is gyakran felemlegetve.

A Szlovén Turisztikai Hivatal adatai szerint tavaly már 481 ezer látogató kereste fel ezt a vidéket, idén pedig az előzetes becslések szerint már 500 ezret is elérheti a számuk. A legtöbben persze a tó közepén fenséges látványt nyújtó apró sziget miatt érkeznek: a hely miatt, ami elnyerte a fenntartható turisztikai marketing legmagasabb, az Arany jel minősítést.

Csakhogy mindeközben a valóság egészen más: a Bledi-tó ökológiai állapota nyaranta ugyanis drámaian romlik. A csúcsszezonban naptejhegyekben a vízbe mártózó fürdőzők és a napnyugtától reggelig zsákmányukat kitartóan beetető helyi horgászok – akik évente úgy tíz tonna tápanyagot juttatnak a tóba –, mindez együttesen megugrasztja a víz foszfáttartalmát, ami tökéletes táptalaja a kék-zöld algák és a káros cianobaktériumok burjánzásának.

Télen a sziget és környéke szerencsére egész más arcát mutatja. A tó csendes, kisimult, a parton alig lézeng valaki, csak néha megy el egy-egy autó a kanyargós tóparti úton, és nagyritkán parkol le egy-egy turistabusz. A helyi járatok is ráérősen közlekednek – hosszasan kell várni rájuk, de épp ez adja meg azt a lassú, nyugodt ritmust, amelyben Bled végre megmutatja a valódi szépségét.

Nem véletlen, hogy a világ minden tájáról érkeznek ide utazók: Németország, az Egyesült Királyság és az USA vezeti a küldőpiacok listáját – és egyik ország sem szomszédos Szlovéniával. Mi, magyarok a beutazó rangsor ötödik helyén állunk, az olaszok után.

A tó körül a Júliai-Alpok hófödte csúcsai magasodnak – „ezek a hegység nyúlványai” – mutat körbe Dejan, helyi idegenvezetőnk. A kristálytiszta levegő, a hegy ormán trónoló vár látványa együtt tényleg verhetetlen látvány.

Miközben Dejan egyeztet az egyik csónakossal a túlpartra jutásról, megtudjuk, a lapos fenekű facsónak neve pletna, a csónakost pedig pletnernek hívják. Először sajnáljuk amiért evezve kell átvinnie csapatunkat a szigetre, aztán kiderül, neki ez nem nehézség, hanem egyenesen kiváltság. A pletnák üzemeltetésének joga ugyanis több mint két és fél évszázados hagyomány errefelé, még Mária Terézia idejére nyúlik vissza, és családról családra, nemzedékről nemzedékre öröklődik.

A sziget vitathatatlanul legfőbb attrakciója a magas fák árnyékában megbúvó Szűzanya Mennybemenetele-templom. Elődjét egy földrengés pusztította el, a ma látható épületet pedig a 17. század közepén emelték, barokk stílusban. Itt lapul az a bizonyos csodaharang is, amely miatt annyian zarándokolnak a templom belsejébe – hogy megkongassák. Így teszünk mi is.

Csakhogy mielőtt teljesülhetne az óhajunk – hiszen nem véletlenül hívják Kívánságharangnak ezt a csodaherkentyűt –, előbb még meg kell mászni a csónakkikötőtől a templomig vezető 99 lépcsőfokot. Méghozzá egy történelmi kőlépcsősoron, amelyet még 1655-ben raktak le, és ami azóta is kulcsfontosságú szerepet játszik a szigeten tartott esküvőkön – magyarázza kísérőnk, miközben szorgosan kapaszkodunk felfelé.

Vezetőnk még egy fontos részletre hívja fel a figyelmet: a Kívánságharang nem teljesít földi hívságokat. Itt nem lehet gazdagságot, sikert vagy kézzelfogható javakat kérni – csakis lelki természetű óhajoknak van helyük. Talán épp ez adja ennek a templomnak a különös erejét, és ez az oka annak, hogy spirituális utazók ezrei zarándokolnak el erre az apró szigetre a világ minden tájáról reményeikkel és belső kéréseikkel – írta a turizmusonline.hu.