Újjáépítik a műemlék hajót

A Hungária 1928-ban az amszterdami olimpiára készült, s amely most Cittel Lajos veszprémi műhelyében várja, hogy újra vízre kerülhessen.

Már évek óta parton volt, mielőtt hozzánk került volna. Három éven át volt nálunk, mire sikerült gazdára találnia egy vállalkozó személyében, aki úgy döntött, hogy támogatja a felújítását – meséli Cittel Lajos hajóépítő, aki arra szakosodott, hogy a régi, szép hajókat újra felélessze, mert számára ezek a Balaton igazi értékei.


A Hungária az amszterdami olimpiára készült, meséli, ám sokáig nem tisztázódott, hogy Magyarországon vagy Svédországban épült-e. Az utóbbi időben azonban egyre több előkerülő dokumentum támasztja alá, hogy a hajó kint készült, és az olimpia után került a Balatonra, ahol sokáig használták, sőt több híres személyiség is megfordult a fedélzetén.


Körülbelül két héten belül lát újra vizet a Hungária, addigra belekerül a motor, az új, hatalmas csörlők, illetve kiderül, hogy van a hajó vízvonala. Május végére elkészül az árbóc, a vitorla, s addigra, június első napjaira valószínűleg már újra a Balatonban fog úszni – írta a veol.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!