Erdőrezervátum lett a dunai szigetekből

Nagyszentjános a Kisalföld keleti részén, Gönyűtől délkeletre, a Bakony-értől keletre található. Közigazgatási területén páratlan természeti érték a falutól északra elhelyezkedő két Duna-sziget, az Erebe-szigetek, amelyek a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzethez tartoznak.

Az Erebe-szigetek név több száz évvel ezelőtt ragadt a területre. Egy 16. századi legenda szerint a Magyarországot feldúló török elől menekültek ide a gönyűiek. A sűrű erdők mélyén pedig kelepcébe csalták a félholdasokat: Erre be! Erre be! – kiabálták nekik. A törökök szerencsétlenségére csak egy keskeny ösvény vezetett a szigetekre, ahol a bátor gönyűi vitézek elbújtak, és sorra levágták az ellenséget.

A másik történet a helyi hajóshagyományok emléke. A 18. században a kor dunai hajóit, az úgynevezett bőgőshajókat a gönyűi kikötőbe csak lovakkal tudták bevontatni. A Pest felől érkező hajóknak a keskeny szigetről a lóvontatók így kiabáltak: Erre be! Erre be!

Az érintetlen szigetet erdőrezervátummá minősítették, a növény- és az állatvilág természetes folyamatait az ember semmiféle gazdálkodó tevékenységgel nem befolyásolhatja. A szigetvilág a holtágaival, meredek falú, szakadó partjaival, háborítatlan környezetével kiváló élőhelyet biztosít több védett állatfajnak.

YouTube video

Az Erebe-szigetek madárvilága rendkívül gazdag, közel 100 fajt tartanak számon a tájvédelmi körzetben. A felhők ura itt nem más, mint a réti sas, aki féltve őrzi tojásait valahol az öreg fák lomberdejében. A terület jelentős fészkelő ragadozómadara a barna kánya, az őszi és tavaszi vonulások idején a halászsas is megfordul itt. A vidra a vizes területek csúcsragadozója, jelenléte jól jelzi az élőhely kedvező ökológiai állapotát. A hód is jelen van a területen – írta a sokszinuvidek.24.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!