Vidrák a Velencei-tónál

2022. február 5.
Címkék :

A vidra jelenléte egy vizes élőhelyen mindenképpen öröm azok számára, akiknek fontos a környezetvédelem: e fokozottan védett emlős ugyanis rendkívül érzékenyen reagál a víz mesterséges szennyezésére, el is tűnik ott, ahol ezt tapasztalja.

A Velencei-tónál azonban évek óta élnek vidracsaládok, létezésükről azonban csak néhány természetbúvár tud valódi bizonyítékokkal szolgálni, mivel éjszakai ragadozóról van szó, amely nappal jellemzően nem látható. Simon György, a Velencei-tó kenus expedícióinak szervezője a tó vidraállományának egyik elhivatott megfigyelője évek óta figyelemmel kíséri mozgásukat.

Jó néhány vidra él a Velencei-tónál, de a populációjuk nagyságát nem tudnám megbecsülni – mondta Simon György, hozzátéve, hogy az aránylag láthatatlanul mozgó emlősöknek inkább csak a nyomait lehet látni: vadcsapásaikat, az általuk partra húzott halak maradványait.

A vidra főleg télen aktív, a mozgását ilyenkor lehet legjobban megfigyelni, és ez az az időszak, amikor könnyebben el is lehet ütni őket. Nagy területet járnak be, alig észrevehetők, ezért veszélyes számukra a közúti forgalom. De nemcsak a Velencei-tónál, hanem akár a nagyvárosokban is. A vidra ragadozó mivolta miatt aggódnak azok, akik a vizes élőhelyek halállományát féltik, vagy éppen magukénak szeretnék tudni. Éppen ezért kerül feketelistára ott, ahol halgazdálkodás folyik és ahol az értékes halállományt tizedeli. De a természetes vizes élőhelyeken – mint a Velencei-tó – nemcsak hogy létjogosultsága van, de láthatóan az ökoszisztéma szerves része.

YouTube video

Időszaktól függ, mivel a vidra táplálkozik: zsákmányának túlnyomó részét halak, teszik ki, de egy-két kétéltű, rákok és nagyobb bogarak is az étrend részét képezik. Éjszaka táplálkozik, folyamatosan keresi a lehetőségeket. A téli lápokon mindig vannak olyan helyek, amelyek nem fagynak be. Ezekre a területekre rendszeresen járnak táplálkozni az állatok, nagyon fontos helyei tehát a tónak. Ide jönnek nappal az áttelelő madarak, éjjel pedig például a vidrák. Emellett a vidrák fenntartanak lékeket, lyukakat is a jégen, hogy táplálékhoz jussanak. Mindig olyan helyen találkozni ezekkel a résekkel, ahol a halmozgás is koncentráltabb – írta a feol.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!