Elhunyt James Wharram, a többtestű hajók atyja

December 14-én, 93 éves korában elhunyt James Wharram, a többtestű vitorlázás és túrázás atyja, tervező és hajóépítő.

James 1953-ban tervezte első cirkáló katamaránját, a Tangaroát, és mivel be akarta bizonyítani az elméletét – hogy a polinéziai kettős kenu óceánra termett hajó –, 1956-ban átkelt vele az Atlanti-óceánon. Azóta folyamatosan tervezte és építette a tengeri katamaránokat, összesen 10 ezer tervet adott el.

„Olyan embereknek tervezett, akik ki akartak törni a szürke hétköznapokból, olyan hajókat adott nekik, amelyeket megfizethető áron megépíthettek, és lehetőséget nyújtott számukra, hogy hozzá hasonlóan a vízen élő emberekké váljanak” – magyarázta Hanneke Boon, élet- és tervezőtársa.

Jó néhány prototípust saját maga épített, különböző helyszíneken, például pajtákban, műhelyekben, sőt még a szabadban is. Hannekével együtt James több új építési módszert fejlesztett ki, köztük a rögzített keresztgerendás kapcsolatokat és a Wharram-féle szárnyvitorlát. Erősen hitt „A kevesebb több” elvben, és arra törekedett, hogy az építési módszereket a legegyszerűbb formájukig finomítsa, a legköltséghatékonyabb építőanyagokat használva. A fa, az epoxi és az üveg hármasával pedig elérte ezt a célt.

„A mai, high-tech anyagokkal dolgozó tervezők drága, egzotikus anyagok és erősen iparosított építési módszerek felhasználásával érik el a kis súlyt – írta James 2015-ben. – Ezek nem megfelelők az alacsony költségvetésből dolgozó vitorlázók többségének. Mi úgy érjük el az alacsony súlyt, hogy a kabinbútor minden egyes darabja egyben szerkezeti elem is, így súlyt és költséget takarítunk meg.”

James több tanulmányt írt a vízi járművek történetéről, különösen a csendes-óceáni kenuk eredetéről. Tengeri régészeti konferenciákon tartott előadásokat a témában, a területen végzett munkájáért a Royal Geographical Society tagjává avatták.

Pályafutása 2008-ban lett teljes, amikor 80 évesen – 50 évvel úttörő útjai után – végighajózta a Lapita Voyage-t, a Csendes-óceán ősi vándorlási útvonalát. Utolsó projektje az önéletrajza, a Tenger népe volt, amely egy évvel ezelőtt jelent meg.

(forrás: boatingbusiness.com, fotók: wharram.com, sailmagazine.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!