Botrány a fonyódi kilátó körül?

Fejleszteni akarják azt a kilátót, amit valójában újjáépíteni kellene, mivel alig 9 év alatt életveszélyessé vált. A város hallgat, a turisztikai ügynökség ellentmond önmagának.

Fonyód Város Önkormányzata a Szaplonczay sétány átfogó felújítását valósítja meg, továbbá kiszolgálóépület létesítését, illetve a Sipos-hegyi és a Várhegy-kilátó fejlesztését tervezi – ez olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) október végén kiadott közleményében, amelyben az állami szervezet az elmúlt három évben megvalósult, illetve a jövő tavasszal esedékes, összesen közel 600 millió forintos, a balatoni kilátók, kilátópontok összekapcsolását célzó fejlesztéseit sorolja. Csakhogy a közleményben szereplő, tíz esztendeje átadott, 67 milliós uniós támogatással, összesen 97 millió forintból épült várhegyi Széplátó-kilátót másfél éve életveszélyessé nyilvánították, így azóta is zárva tart. A szakemberek szerint az építmény teljes faszerkezetét cserélni kell, vagyis nem fejlesztésre, hanem teljes felújításra lenne szükség.

A várhegyi kilátóról tavaly áprilisban derült ki, hogy faszerkezetét tönkretette a házi cincér és egy gombafajta, vélhetően kivitelezési hiba miatt: Hidvégi József, a balatoni város fideszes polgármestere legalábbis szakértői jelentésre hivatkozva állította, az építő cég nem megfelelő faanyagot használt. Miután a kivitelező által a kilátóra adott tízéves garancia még nem járt le, Fonyód felszólította a céget a hiba kijavítására, vagyis, hogy saját költségére cserélje le a faszerkezet elemeit. A kilátót építő budapesti Mester-Építő Kft. azonban nem ismerte el a felelősségét, így a város az idén tavasszal keresetet adott be a bíróságra, amelyben a hibák kijavítása mellett az elmaradt turisztikai bevétel megtérítését is kérte. Tavalyi szakértői becslések szerint a felújítás költsége 60-80 millió forintra rúghat, ami az építőanyag-árak drasztikus emelkedés miatt az idén már százmilliós tétel, a belépőkből származó bevétel pedig tízmilliós tétel lehet évente.

A kilátót építő budapesti Mester-Építő Kft. a debreceni Barna család érdekeltsége, a tulajdonos Barna Krisztina és Barna Gábor. Édesapjuk, Barna Gábor – korábban ő is társtulajdonos volt a Mester-Építőben – egyik korábbi érdekeltsége, az immáron felszámolás alatt álló Mester Nívó kft.

A fonyódi polgármester korábban úgy nyilatkozott, megfelelő bírósági ítélet során akár az idén ősszel elkezdődhet a rekonstrukció, ennek azonban mindeddig semmi nyoma. Hidvégi arról is beszélt, hogy a város 380 millió forint támogatást nyert el turisztikai fejlesztéseire, amelyek része a település magaspartján egy újabb kilátóhely megépítése és a sétány felújítása, a várhegyi parkoló kiépítése, továbbá a Széplátó deszkázatának kijavítására 5 millió forint erejéig.

Felmerül a kérdés, nem tart-e attól az MTÜ, hogy a kilátó fejlesztésére adott támogatást valójában az önkormányzat a jelenlegi, életveszélyes állapot megszüntetésére használja. A turisztikai ügynökség szerint a fonyódi várhegyi kilátó nem része a közel 600 milliós fejlesztési projektnek, így nem áll rendelkezésükre a témában információ. Pedig az MTÜ korábban megjelent közlemény szerint: „A Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumvezetésével 589,05 millió forintos fejlesztés valósul meg a Balaton turisztikai térségben. (…) Fonyód Város Önkormányzata pedig a Szaplonczay sétány átfogó felújítását valósítja meg, továbbá kiszolgálóépület létesítését, illetve a Sipos-hegyi és a Várhegy-kilátó színvonalának fejlesztését tervezi.”

fotók: fonyod.kornyeke.hu, vaskarika.hu

(nepszava.hu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!