Továbbra sem csitul a balatonaligai botrány

Immár a kormányhivatal is kimondta, vizsgálni kell a környezeti hatásokat a kormányzati hátszéllel támogatott óriásberuházás előtt Balatonaligán. A helyiek tovább küzdenek.

Komoly csatát nyertek Balatonvilágoson a Club Aliga elnevezésű, tóparti terület beépítése ellen tiltakozó helyiek (Balatonaliga a település része). Az érintett területet – a tópart talán legértékesebb ingatlanát – a Pro-Mot Hungária Kft. szerezte meg, amelyben 2018-ban lett többségi tulajdonos az akkor még Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Appeninn Nyrt., később, 2020 tavaszán pedig Jellinek Dániel érdekeltségébe került.

A (rész)sikert az hozta a helyieknek, hogy a Somogy Megyei Kormányhivatal határozatában kimondta: igenis vizsgálni kell a beruházás környezeti hatásait. Mint írták, ugyan a tervezett fejlesztéssel kapcsolatban „környezetvédelmi engedélyezést kizáró ok nem merült fel”, ugyanakkor a „tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások várhatók, ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása szükséges”. Sőt, kimondták: ennek ki kell terjednie a többi között az élővilágra, a biológiai sokféleségre, különös figyelemmel a védett természeti területekre és értékekre, a Natura 2000 területekre vagy épp az épített környezetre és a kulturális örökség elemeire.

Az aligaiak nemrég szembesülhettek azzal, milyen fejlesztéseket tervez ott a Pro-Mot (a társaság kétéves hallgatás után szánta rá magát arra, hogy beszámoljon a helyieknek). A fejlesztésekhez előbb a Pro-Mot nyert 999 milliót kikötőfejlesztésre, majd a Kisfaludy-program keretében 7,35 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jutott az Appeninn-nek szállodaépítésre, és ezt az idén nyáron 1,35 milliárd Agóra-fejlesztési támogatással toldották meg. A prezentációból kiderült, a jövőben Club Aliga helyett Aligaligetnek nevezett 46 hektáros területen új utak, közművek épülnek, Agórát alakítanak ki a bővülő kikötő közelében, 108 szobás szállodakomplexum épül 54 apartmanházzal egy 8 hektáros területen, az hajdani pártvezetők nyaralóhelyét, az Aliga II-t pedig felparcellázták.

A beruházást az aligaiak jelentős része megakadályozná, attól tartanak, hogy veszélybe kerül a helyiek és a vendégek lejutása a partra, illetve a terület átjárhatósága, miután a kormány tavaly kiemelt nemzetgazdasági jelentőségűvé minősítette a Club Aliga fejlesztését, lehetővé téve ezzel a helyi és országos építési szabályzat mellőzését, valamint megtiltotta közfunkciók kialakítását. Eszerint a Pro-Mot megteheti, hogy semmisnek nyilvánítja a balatonvilágosi önkormányzattal kötött településrendezési szerződést, mely szerint fenn kellene tartania a helyiek használta parti sétányokat, közparkot és közutat.

Az ügyben az Aligai Fürdőegyesület (AFE) és a balatonvilágosi önkormányzat is panaszt tett az év elején az Alkotmánybíróságnál, mely júniusban azzal utasította el a beadványokat, hogy a kormányrendelet nem elvonja, hanem csak korlátozza a helyi építési szabályzat előírásait a Club Aliga területére. Bukovszki András, az AFE elnökhelyettese szerint a kettő ugyanazt jelenti, vagyis, hogy a Pro-Mot a rendelet birtokában igazából azt csinál, amit akar – írta a nepszava.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!