Fákat ültettek a Velencei-tó közepén

Az Úttörő-szigeten, a Velencei-tó kellős közepén szerveztek faültetést, amelyek a helyiek mellett egy ismert műsorvezető is segédkezett.

Az akció során számos Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfajta került a földbe az Úttörő-szigeten.

Május 1-jén a Velencei csónakkikötőtől indult egy lelkes csapat, hogy Tündérkertet hozzon létre a Velencei-szigeten. Több kört fordultak a csónakok, mire minden növényt és ültetőt beszállítottak. Kis híján 100 új fa és cserje talált új otthonra a szigeten, pár év múlva a termésüket is lehet csipegetni.
A szervezők köszönik a támogatóknak, akik az anyagi hátterét teremtették meg, hogy ez létrejöhessen, illetve az önkénteseknek, akik több órán keresztül ültettek és hordták, hordták a vizet a sok kis csemetének!

A szigeten jó helye lesz a csemetéknek, ám az utógondozásukat is biztosítani kell, a csónakos-öntözős programok hamarosan indulnak.

A két szervező, Péter Ágnes és Kovács Anna mellett helyiek is részt vettek a kezdeményezésben, valamint megjelent Rákóczi Ferenc műsorvezető is családjával.

Az akció a 10 millió fa kampány keretein belül zajlott.

fotók: Kalmár Rita / Profil Project

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!