Genovában már várják a hajósokat

Reagálva a koronavírus miatt kialakult bizonytalanságra, de bízva a dolgok jobbra fordulásában, a Genovai Nemzetközi Hajókiállítás szervezői bejelentették, hogy könnyen változtatható elrendezéssel és új dátummal készülnek az őszi hajós seregszemlére.

A döntés konszenzuson alapul, annak előkészítésében részt vettek az olasz hajóipar vezető testülete (Confindustria Nautica) és a szervező cég (I Saloni Nautici) szakemberei, valamint Genova és a környező régió vezetői.

A megállapodásuk szerint az idei (a sorban a hatvanadik) Genoa Boat Show-t a tervezettnél két héttel később, szeptember 17–22. helyett október 1–6. között rendezik. Egy olyan akciótervet dolgoznak ki, amelynek elemei rugalmasan képesek reagálni az esetleg még érvénybe lévő korlátozó intézkedésekre (beleértve a kiállítás kilenc naposra széthúzását). Sok lesz a nyitott tér, a korábbiaknál lényegesen több kapun lehet majd bejutni.

Tavaly a kilencszázötven kiállító termékeire 188 ezer látogató volt kíváncsi – írta az ibinews.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!