Partra mosta a víz a különleges hajót

A napelemekkel felszerelt, fából készült, lakókocsira emlékeztető hajó eredetére a megtalálást követően három évvel derült fény. A különleges építmény közel 3200 kilométert utazott az Atlanti-óceánon a kanadai Új-Fundlandról, ahol tulajdonosa építette.

A rejtély még 2016-ban kezdődött, amikor Írország nyugati részén egy helyi lakos felfedezte a hajót egy éjjel a parton. Michael Hurst a parti őrségtől arról számolt be, hogy jelentés érkezett hozzájuk egy különös lakóhajóról, amelynek belsejében egy üzenetet is találtak. A felirat szerint Rick Small ajánlja fel a hajót egy otthontalan fiatalnak, minden kötelezettség nélkül. Miután a parti őrség ellenőrizte, hogy valóban senki sem tartózkodik a hajón, megosztott egy posztot a közösségi médián, amellyel jócskán felkeltette a helyiek érdeklődését.

A hajóért azonban senki sem jelentkezett, és Rick Smallt sem találták meg, így a parti őrség és a helyi közösség felújította, és Bighamstown városának adományozta. A hajó eredetéről lassan meg is feledkeztek, mígnem egy újságíró üzenetet küldött a parti őrség emberének, hogy megoldotta a rejtélyt.

A tulajdonos egy 62 éves kanadai feltaláló, aki később elmondta a CTV riporterének, azért építette meg a nem mindennapi járművet, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra. A napelemes bicikliket is fejlesztő férfi elmesélte, a sarkvidékre készült, hogy bemutassa, milyen rohamosan olvad a jég, viszont nem tudott megfelelő motort találni, így hagyta az ötletet, és hajójával végül nem kelt útra. Arról fogalma sem volt, a hajó hogyan szelte át az egész óceánt – írta a hirado.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!