Megújulnak a Mahart programjai

2019. december 2.
Címkék :

Korszerűsített kikötők, új szárnyashajók és járatok, modernizált szolgáltatások – a Mahart Passnave Kft. partnertalálkozón értékelte az idei évet és beszámolt jövő évi fejlesztéseiről.

A Mahart hajóparkja az utóbbi évek során teljesen megújult, jövőre sűrítik a menetrendet, három év szünet után ismét elindítják Budapest–Vác–Visegrád–Budapest hajójáratukat a Nagy-Dunaágban, Verőcén és Szobon új kikötőket hoznak létre, emellett az elkövetkező három évben négy szárnyashajót állítanak forgalomba.

A Mahartnál a szárnyashajós kirándulós kínálatban újdonság volt az idén Esztergom, jövőre borkóstolós tematikus program is indul az egykori királyi székhelyre. A nemrég átadott Komáromi Csillagerőd bemutatására is lesz egy szárnyashajós kirándulás. A Dunakanyarba hajóval közlekedő turisták részéről egyre nagyobb igény, hogy kerékpárt is tudjanak szállítani a járatokon, ezért erre a cég a következő időkben különösen nagy hangsúlyt fordít.

A vállalat évente háromezer kikötést bonyolít a fővárosban és közel ennyit vidéken. A legfontosabb vidéki kikötő Esztergom, Kalocsa és Visegrád. 2020 szeptemberének végére fejeződik be a vállalat nagyszabású modernizációs programja, amelynek során megszépülnek a kikötők és azok környéke, új úszóműveket helyeznek el és mederkotrással alacsony vízállás esetén is használhatóvá teszik a kikötőket Komáromban, Esztergomban, Dömösön és Dömös-átkelésen, Visegrádon, Zebegényben és Budapesten. Esztergomban olyan úszóművet állítanak szolgálatba, amely rendezvényhelyszínnek is alkalmas lesz.

Dömös-átkelés új úszóművén szállodahajók is ki tudnak kötni, Visegrád új úszóműve pedig két szállodahajó helyett már egyszerre 4-5-öt tud kiszolgálni. Budapesten a Nemzetközi Hármaskikötő alsó szintje után a felső is megújul majd – írta a turizmusonline.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!