Jó szezont zártak a hajósok

2019. szeptember 27.
Címkék :

Az idei jó éve volt a balatoni vitorlástársaságoknak, az iskoláknak és a hajót bérbe adó cégeknek is. A hajók nem drágultak az idén számottevően, a vevők pedig többet költenek extrákra.

Továbbra is az elit sportja a vitorlázás, de egyre szélesebb réteg számára érhető el, hiszen már pár százezer forintból is el lehet kezdeni. Az idei magyarországi versenyeken több mint kilencezer vitorlás indult, a nevezések száma pedig meghaladta a 26 ezret – mondta a Világgazdaságnak Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia turisztikai szakértője.

Nagyon pörög a hajóbérlés is, a nyáron folyamatosan vízen voltak a naponta 80-90 ezer forintért bérelhető hajók. A Balaton környékén csaknem harminc bérbeadó működik, közülük nagyjából tíz számít nagyobb szereplőnek, de minden évben megjelenik egy-két új kisvállalkozás. Még szeptember első heteiben is sok bérhajó volt a vízen, vitorlázás szempontjából továbbra is Balatonfüred, Balatonlelle, Siófok és Balatonföldvár a kiemelt kiindulópont.

A nyár elején számos iskolás csoport, csaknem háromezer gyerek látogathatta meg az auditált vitorlásiskolákat. Júniusban már nem volt hely a vitorlástáborok turnusaira. A vitorlázás a legtöbb embernek nem más, mint szabadidős elfoglaltság, így a vitorlástanfolyamok és a vizsgaidőpontjaik is szinte mindig megtelnek. Ráadásul az utószezon még csak most kezdődik – olvasható a vg.hu oldalon.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!