Rekordot dönthet az idei Balaton-átúszás

Június 29-én 37. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre a szervezők az idén is több ezer résztvevőt várnak.


A Balaton-átúszás olyan esemény, amelyen élsportolók és hobbisportolók is rajthoz állhatnak, méghozzá kortól függetlenül. Máth István versenyigazgató hangsúlyozta, hogy a szabadvízi úszás fizikailag és lelkileg is különleges felkészülést igényel. Megemlítette, hogy június 27-én a meteorológusokkal tanácskozva döntik el, hogy 29-én meg tudják-e tartani a versenyt, vagy az esőnapokat (június 30., július 6., 7., 13., 14., 20., 21.) kell „megcélozniuk”. Emlékeztetett arra, hogy tavaly háromszori halasztás után jutottak el a 7107 résztvevőig. Az indulói limit tízezer fő, a szervezők pedig bíznak benne, hogy sikerül megközelíteni ezt a létszámot.

Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278-an indultak és 951 688 km-t úsztak, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot. Amennyiben az idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett km-t illetően átlépnék az egymilliós határt.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik – írta az MTI.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!