Újévi elnöki köszöntő

Dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnökének ünnepi köszöntője.

Az év vége az adventi készülődéssel, majd a karácsonnyal, a béke, a lelki megnyugvás, simulás, a nyugodt számvetés és persze a szeretet, a jó érzésekben való megerősödés ideje. A vitorlázók többségének ez még világosabban a nyugalom időszaka. A hajók jórészt biztos helyen pihennek, és ilyenkor még nem hiányzik annyira a vízen lét, mint majd fog nemsokára. A munkás pörgés is lelassul. Jólesik hátradőlni, kiereszteni a fáradt gőz, csak beszélgetni, eszegetni, kortyolgatni, befogadni a család és a jóbarátok sugarait, erejét. Nagyszerű érzés, ha mindezek élvezetében nem gátolnak nehéz gondok, elvégzetlen feladatok, netán kudarcok, ha jó érzés visszatekinteni az elmúlt évben történtekre.

Engem pedig igazán jó érzések töltenek el a vitorlázásunkra gondolva. 2017-ben a második ciklust kezdve, ötödik éve töltöm be a Magyar Vitorlás Szövetség elnöki tisztét. Az eredményeken, a számokon is túl rengeteg pozitív visszajelzés erősíti azt a meggyőződésemet, miszerint jó úton járunk a kollégáimmal, akik nagyszerű munkát végeznek évek óta.

Öt éve elkezdtünk egy munkát, amelynek első látványos eredményeit a nemzetközi porondokon szereplő legjobbjaink, az MVSZ-szel szerződéses státuszban lévő támogatott sportolóink hozták. Ők is egyre előrébb tartanak a világ legerősebb mezőnyeiben, az olimpiai hajóosztályok versenyein, de mostanra már minden téren látványos a fejlődésünk. Nyugodtan mondhatom, nincs olyan versenyvitorlázó Magyarországon, aki ne érezhetné a saját közvetlen környezetében a fejlődést. Különösen most, hogy már anyagilag és eszközökkel is egyre jobban tudjuk támogatni tagszervezeteinket. Persze az újonnan érkezett és még érkező verseny- és oktatóvitorlások, edzőmotorosok és egyéb eszközök igazán 2018-ban javítanak majd sokat az egyesületek életén.

Egyre gyarapodnak a kapcsolataink a nemzetközi sportszervezetek mellett a hazai támogatókkal is. Mindez nem csak a versenyvitorlázás fellendülését szolgálja. Az infrastruktúra fejlődése, a túravitorlázást támogató programok és fejlesztések, valamint az oktatásban, képzésben is látható markáns előrelépések minden téren érezhetően alakítják, színesítik vitorlás hétköznapjainkat. A feladataink persze mind ettől egyre sokasodnak és rengeteg dolgunk lesz 2018-ban is. De így az igazi! Így jó az évet zárni, így kellemes megpihenni pár napra! Ha van mire jóérzéssel visszatekinteni és a pihenést még édesebbé teszi a ránk váró, jól látható, közösen sok örömmel bejárható út.

Mindenkinek kívánom az új sikereket, az álmok megvalósulását, egy jó szeles, napsütéses új évet, sok-sok szép élménnyel a következő számvetésig és pihenésig!

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!