Egyre népszerűbb a dunai hajózás

2017. október 13.
Címkék :

Az elmúlt években átlagosan 300 ezren vették igénybe a szolgáltatást, tavalyelőtt 52,8 tavaly pedig 65,7 millió forint volt a bevétel.

A Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint a forgalmat egy 130 személyes és négy százszemélyes hajó, továbbá két vízibusz látja el. A flotta átlagéletkora 30 év.


Hétvégeken, amikor a bérletek és a napijegyek nem érvényesek, az utasok többsége külön megváltott 750 forintos hajójeggyel utazik, hétköznap azonban ez az arány mindössze 15 százalék. A fővárosba érkező turisták közül egyre többen választják ezt a módját a városnézésnek – olvasható a Világgazdaságban.


A BKK a lapnak két jelentős idei fejlesztést emelt ki: az egyik, hogy a Müpát és a Nemzeti Színházat is bekapcsolták a menetrend szerinti hajózásba, a másik, hogy már hajóval is elérhető Budapest kedvelt szabadidős helyszíne, a Kopaszi-gát.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!