/

Kincseket találtak a tengerben

Több mint 12 ezer leletet hoztak felszínre helyi régészek a délnyugat-kínai Csengtu városától délre található víz alatti „kincslelőhelyen” végzett legutóbbi munkálatok során.

Úgy tartják, hogy 1646-ban a Ming-dinasztia csapatai ezen a területen mértek csapást egy parasztfelkelés vezetőjére, Csang Hszian-csungra, aki délre akarta menekíteni a kincseit. A csata során nagyjából ezer hajó süllyedt el, mindegyikük pénzzel és értéktárgyakkal megpakolva.

A felszínre hozott leletek között lőfegyverek, vasból készült fegyverek, kardok, kések, lándzsák, valamint ezüstöntvények, arany és ezüst pénzérmék, háztartási tárgyak és ékszerek sorakoznak. Az egyik legértékesebb lelet egy hiányos aranypecsét, amelyről úgy vélik a kutatók, hogy a Ming-dinasztia egyik hűbérállamának uralkodójáé lehetett.

Az ásatási munkálatok január végén kezdődtek csaknem tízezer négyzetméternyi területen. A régészek szerint a „kincslelőhely” egymillió négyzetkilométernél is nagyobb lehet. A kutatók tavaly több mint 30 ezer leletet hoztak felszínre a folyómederből. A régészek azt tervezik, hogy helyreállítják a leleteket, kiállításokat szerveznek belőlük, és a helyi hatóságokkal együttműködve építenek számukra múzeumot, valamint egy örökségvédelmi parkot.

(Képeink illusztrációk.)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    15°
    16 km
  • Velence HU
    14°
    17 km
  • Balaton HU
    14°
    10 km
  • Neusiedler AT
    🌧️ 10°
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    18°
    11 km
  • Premantura HR
    ☀️ 16°
    12 km
  • Grado IT
    16°
    10 km
  • Garda IT
    18°
    6 km
  • Soča SI
    ⛈️ 12°
    9 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek