/

Magyarok az élen a J24-es Eb-n

Újabb két futammal folytatódott a J24-es Európa-bajnokság a Balatonon. Négy futam után három magyar egység áll az élen, Rauschenberger Miklósék a Jukeboxszal továbbra is vezetnek, a második helyen áll Tomai Balázs kormányzásával a Jenesis, harmadik pedig Litkey Farkas a Pelle Nera nevű hajóval.

A fekete lobogós rajtkizárások miatt a tegnapi dobogósok, az amerikai Keith Whittemore és a német Daniel Frost még nem tudták kiejteni a BDF-büntetést, így jelenleg hátrébb kerültek az eredménylistán.

Reggel 7-9 csomós keleti szélben indult a nap. Az Eb harmadik futamán az első bójavételnél a német Tom Stryi (LUV), a magyar Sallai Gábor (iJroncat) és a szintén magyar Litkey Farkas (Pelle Nera) volt a sorrend. Az első három helyen vitorlázó egység megtartotta helyét, és ebben a sorrendben fejezték be a futamot, a negyedik helyen a német Süllberg, míg az ötödik a versenyben vezető Jukebox lett. A futam közben kissé gyengülő szélben a mezőny középső része jócskán összetorlódott, és igen szoros befutó alakult ki, a versenyrendezőség a második körben rövidítette is a tengely hosszát.

A második futamra kicsit várni kellett mert jócskán 5 csomó alá gyengült és el is fordult a szél. Kis várakozást követően új versenyterületen folytatódtak a küzdelmek. A negyedik futam első fekete lobogós rajtján az izgatott mezőny hat tagja BDF-büntetést kapott, így ők hatan, köztük Keith Whittemore és Daniel Frost is a „pálya széléről” nézte végig a futamot. A negyedik futam megismételt rajtja tiszta volt. Az első pályajelhez Jörn Harmsék (Vitesse) értek fel a leggyorsabban, őket követték Tomai Balázsék (Jenesis), majd harmadikként a Jukebox.

Az első kör végén a lee kapunál maradt a sorrend, csupán a Jukebox vette kicsit hamarabb a kaput, mint a Jenesis. A Jukebox a bal oldali bóját vette és a pálya jobb oldalán kezdte meg a második kreutz szakaszt, míg a Jenesis a másik oldalt választotta, a bójához elsőként ért fel a Vitesse őt követte a Jenesis, majd harmadikként a Fast F következett. A futamgyőzelmet Jörn Harmsék szerezték meg, a második helyen Tomai Balázsék futottak be, míg a harmadik egy női kormányos lett, Johanne Maske.

Az ötödik futam is rendben elrajtolt a 5-6 csomós gyenge, olykor kiszámíthatatlanul szeszélyes keleti szélben, de a futam közben annyira legyengült a szél, hogy a versenyrendezőség törölte a futamot.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    15°
    5 km
  • Velence HU
    15°
    8 km
  • Balaton HU
    14°
    3 km
  • Neusiedler AT
    🌧️
    21 km
  • Krk (Wake) HR
    17°
    12 km
  • Premantura HR
    ☀️ 17°
    7 km
  • Grado IT
    16°
    9 km
  • Garda IT
    17°
    3 km
  • Soča SI
    13°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek