/

A Principessa Libera nyerte a Tihany-kerülőt

A jónak ígérkező időjárás előrejelzés is tehetett talán róla, hogy 209 hajó nevezett be az idei Félsziget-kerülő Széchenyi István-emlékversenyre.

A verseny kellemes 8-10 csomós olykor 12 csomósra erősödő délkeleti szélben zajlott és ki is tartott a gyorsabb hajók számára. Délután a szél gyengülni kezdett, így nem tudott mindenki időn belül célba érni. 165 hajó ért vissza Balatonfüredre a limitidőn belül, azaz délután 4 óráig.

A versenyt abszolútban az idén is a pályát 1 óra 50 perc alatt teljesítő Principessa Libera nyerte Oroszlán Péter kormányzásával. Mögöttük 12 perccel második helyen futott be a Yardstick I. osztályt nyerő NO1., amely egy rövidített tőkesúlyos Russel Coutts 44-es. A hajót Király Zsolt kormányozta.

Utánuk szintén 12 perccel a Trentasette érkezett Szeker Lászlóval a kormánynál, majd a Hetvenes Cirkálók jöttek a Pannónia vezetésével a negyedik-hatodik helyeken. A Tihany-kerülön a kiírás értelmében nem versenyezhetnek többtestű hajók.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 12°
    14 km
  • Velence HU
    ☀️ 11°
    19 km
  • Balaton HU
    ☀️ 10°
    23 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 10°
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 12°
    33 km
  • Premantura HR
    ☀️ 13°
    38 km
  • Grado IT
    ☀️ 14°
    34 km
  • Garda IT
    ☀️ 13°
    7 km
  • Soča SI
    ☀️ 11°
    13 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek