Fele nő, fele férfi: megválasztották a World Sailing új igazgatóságát

Quanhai Li, a World Sailing elnöke és David Graham, a World Sailing vezérigazgatója is sikeresnek nevezte a World Sailing éves konferenciáját.

A World Sailing Annual Conference csúcspontját két női alelnök megválasztása jelentette, ami által megvalósult a szövetség új alapszabálya által elvárt, nemi szempontból kiegyensúlyozott igazgatótanács. Sophia Papamihadopulosz (CYP) olimpikon és a Winds of Change kezdeményezés alapítója, valamint Corinne Migraine (FRA), a World Sailing Óceáni és Offshore Bizottságának alelnöke került be a testületbe. A World Sailing új alelnökei november 9-én már részt is vettek első igazgatósági ülésükön.

David Graham, a World Sailing vezérigazgatója: „Sikeres hét volt ez a vitorlázás számára – megvitattuk a sportágunk előtt álló nagy lehetőségeket és kihívásokat, megállapodtunk az azok kezelésére irányuló intézkedésekben. Jelentős előrelépést értünk el a 2028-as Los Angeles-i olimpiai játékokra való felkészülésben és a 2032-es brisbane-i paralimpiai játékokra való részvételi pályázatunkban. És szilárd alapokat építettünk a 2027-es Fortalezában és Gdyniában megrendezendő vitorlás-világbajnokságokra. Az Év Vitorlázójának választott Justine Mettraux nem tudott személyesen megjelenni a díjátadón, mert a Transat Café L’Oron vesz részt, de örültem, hogy Charlie Dalin el tudott jönni. Mindketten példaképek, bármely más sportág hálás lenne, ha sorai között tudhatná őket.”

A tisztújító közgyűlés volt az írországi Dun Laoghaire-ben megrendezett 2025-ös World Sailing Konferencia utolsó ülése. Olyan események előzték meg, mint a World Sailing Council, a World Sailing Awards díjátadó és a szövetség összes bizottságának találkozói.

(forrás: World Sailing, fotók: World Sailing, segelverband.at, sailing.ie)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!