Hová tűnt a magyar Atlantisz?

A „magyar Atlantiszként” emlegetett halászfalu, Losta, egykor a Balaton szigetén állt, de évszázadokkal ezelőtt elnyelte a víz. A tudósok és búvárok máig keresik a nyomait, pedig a település létezése bizonyított.

Oklevelek és régészeti leletek bizonyítják, hogy Losta valóban létezett: a település a középkorban állt a Balaton egyik szigetén. A 13. század közepén azonban a tatárjárás idején megemelkedett vízszint – amelyet a Sió völgyében emelt gátak és zsilip is befolyásolhattak – elöntötte a falut. A kutatások szerint ez ugyan védelmet nyújtott a tihanyi apátságnak, de Losta sorsa ezzel megpecsételődött.

A sziget évszázadokig szerepelt a térképeken: Lázár deák 1514 körül készült Magyarország-térképén is jól látszik, hogy a Balaton több szigettel rendelkezett, köztük Lostával. A 18. században újabb fordulat következett: 1730 körül a tó vízszintjét ismét szabályozták, Losta romjai szárazra kerültek, és egészen az 1780-as évekig több térképen is feltüntették a szigetet. A kőalapok maradványait a környékbeliek elhordták építőanyagnak, a természet pedig lassan eltüntette a maradékot.

A tudományos vita máig nem zárult le. Dr. Bendefy László geográfus 1970-ben a déli part közelébe, Zamárdi mellé helyezte a falut, míg más kutatók Tihanytól nyugatra, Aszófő és Örvényes környékén keresik. A Zalai Hírlap 1996. augusztus 5-i beszámolója szerint Szabó Géza régész-búvár őskori és középkori edénytöredékeket talált a mederben, ami alátámasztja az utóbbi elméletet.

Szabó Géza és a néhai siófoki búvár, Csíki Sándor merülései során római kori leletek is előkerültek. A kutatók szerint ezek egy római fürdő maradványai lehetnek, amely szintén Losta területén állt. Bár a régészeti bizonyítékok sokasodnak, a Balaton rejtélyes szigetének pontos helyét máig homály fedi – írta a sonline.hu.