Fejleszteni kell a balatoni horgászturizmust

A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava 60 ezer hektáros területével, és a természeti értéke felbecsülhetetlen mind lakhatási, mind turisztikai, mind horgászati, halgazdálkodási szempontból.

Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) 2009. augusztus 25-én alakult meg, jogelődje 1899 óta tevékenykedik a Balatonon. A cég 100 százalékban magyar állam tulajdonában van, a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. A cég fő feladata a Balaton ökoszisztémájának fenntartása és a halállomány kezelése, hogy optimális horgászati lehetőségeket biztosítson a kedvelt halfajok esetében, valamint a tógazdasági haltermelésével fenntartsa a halfajok sokféleségét. A BHNp Zrt. aktívan részt vesz a halvédelmi tevékenységekben is. Szári Zsolt vezérigazgató elmondta, hogy a társaság aktívan dolgozik a Balaton ökoszisztémájának védelmében és fenntartásában, egyben a horgászati lehetőségek biztosításában.

A klímaváltozás a Balaton életébe is alaposan beleszólt, mivel a tartós csapadékhiány és a nagy szárazság miatt nemcsak a tóban, hanem a környező háttérgazdaságokban (halastavakban) is kritikus a vízszint. A gyakori hőmérsékletingadozás, a nagy viharok itt is komoly károkat okoznak.

A klímaváltozásnak vannak pozitív és negatív oldalai is, kezdte Szári Zsolt. A pozitívum annyiban jelentkezik, hogy a horgászható napok száma megnőtt, s akár decemberben, januárban, februárban is kiülhet a horgász a tópartra halat fogni, mert a víz nem fagy be. Miután a cég fő tevékenysége a balatoni halgazdálkodás, így minden tevékenységük arra irányul, hogy a százezres horgásztársadalom jól érezze magát.

A halgazdálkodás 12 éve új irányt vett azzal, hogy megszűnt a kereskedelmi célú halászati tevékenység, és a cég kizárólag horgászati rekreációs tevékenységet végez a tavon. Ehhez alkalmazkodni kellett, át kellett alakítani a BHNp Zrt. tevékenységi profilját.

A problémák elsősorban a környezeti adottságok hiányaiból erednek, amit a klímaváltozás kihívásai csak tovább növeltek a balatoni horgászcélú halgazdálkodónál, s a tógazdasági haltermelésben is komoly problémákkal szembesültek.

Rengeteg tévhit kering a social médiában a Balaton vízminőségéről, állapotáról. A vezérigazgató szerint ezeknek a híreknek egy részére nem érdemes odafigyelni, mert hírlapi kacsának minősíthetők. A vízminőséggel, ahogy az utóbbi időkben, most sincs probléma, sőt, például a keleti medencében annyira szerves anyag mentes a víz, hogy a haleltartó képesség nagyon lecsökkent.

Nagyon hamar letisztul a víz, aminek több oka is van. Egyrészt azért, mert kevesebb szerves anyag kerül a víztérbe, másrészt a vándorkagylók (kettő Dreissena faj) sokasodása és aktív szűrő tevékenysége is hozzájárul ehhez. Kissé ellentmondó ugyan az a hatalmas árvaszúnyograjzás, ami soha nem látott mértéket öltött idén a keleti medencében (Akarattyától Szántódig, a Tihanyi félszigetig terjed), nem kedvezve a turizmusnak, viszont a tóban élő őshonos halállományok fontos természetes tápláléka.

Nyilvánvaló, hogy ez a horgászok számára is más lehetőséget kínál a halfogáshoz, mert a nyugati medencében sokkal több hal él, hiszen a halállomány is azt az életteret keresi, ahol több táplálékot talál. A szaporodási időszakban viszont rendeződnek az arányok, és időszakosan több halat találunk a keleti medencében és a befolyóknál, valamint az északi part nádasaiban.

A vezérigazgató szerint a legnagyobb probléma azonban az, hogy a klímaváltozással a halállomány is átalakulóban van, aminek nem csak a kontraszelektív horgászat az oka. Példaként említhető, hogy lassan, de biztosan visszaszorul a csuka, mert ez a faj negatívan reagál a melegedő klímára. A csuka alapvetően vesztes halfajjá vált a tógazdaságokban is. Szaporítása még megfelelő, de különösen az egynyaras korosztály tovább nevelése már nehézségekbe ütközik, ami összefügg a klímaváltozással, az élőhelyek átalakulásával is.

Vannak olyan halfajok, amelyek viszont nyertesei a klímaváltozásnak. A harcsaállomány nemcsak a Balatonban, hanem az ország többi természetes vizeiben is egyre növekszik, ami belső átrendeződést hozhat az őshonos halfajok állományaiban is. A balatoni kősüllő például szenvedő alanya a harcsaállomány növekedésének, ahogy a süllő fiatal állománya is megszenvedheti a gyarapodó harcsapopulációt.

Szerencsére az idegen honos halfajok közül az amur és a busa egyre kevesebb problémát okoz a Balatonban, mivel évtizedek óta nincs utánpótlása, és jelenleg nem képes természetes módon szaporodni a vízgyűjtő területen. Ezzel szemben az inváziós halfajok közül a törpeharcsa állománya az utóbbi tíz évben lokális erősödésnek indult. Különös, hogy éppen minden befolyótól legtávolabb, a balatonfűzfői sarokban kezdett el gyarapodni az állománya, és a terjedése is elsősorban a keleti medencében feltűnő.

Bár a Balaton halfaunájának már negyven éve tagja, eddig nem volt tapasztalható a térnyerése, főként szaporodási stratégiájának köszönhetően. De a víz folyamatos tisztulása segítségével a viszonylag zavartalan és védett öblözetű kisebb kikötőkben a felnövekvő törpeharcsa-családok sokkal nagyobb hatékonysággal maradtak meg, mint korábban.

„A törpeharcsa érzékenyen károsítja az őshonos halfajok szaporodását és ivadékainak felnövekedését, valamint kedvezőtlen a horgászturizmus szempontjából is. Éppen ezért fontos feladat a gyérítése, ami különösen a fiatalkori ivadékfelhők kifogásával lehet eredményes, hiszen ezek nagyon lokálisan, a védett kikötőkben nevelkednek. A már kifejlett, két-három és többnyaras törpeharcsák varsás gyérítését is végezzük (a Keleti-Bozót csatornán sikeresen), de a Balaton hatvanezer hektárján annyi fogóeszköz kihelyezése és kezelése, ami jelentően csökkentené a kifejlett egyedek mennyiségét, megoldhatatlan feladat. A családokban mozgó ivadékfelhők folyamatos begyűjtése a leghatékonyabb módja a gyérítésnek. Tavaly már azt tapasztaltuk a nyíltvízi varsák fogási adataiból, hogy a fogás 90 százalékát többnyaras példányok alkották, ritka volt a két-, de különösen az egynyaras törpeharcsák jelenléte” – mondta a vezérigazgató.

A balatoni süllőállomány a legkihasználtabb a horgászat révén. A fogassüllő a sugarasúszójú halak osztályába, a sügéralakúak rendjébe és a sügérfélék családjába tartozó faj. A másfél kilósnál nagyobb példányok népies neve fogas, az ennél kisebbeké süllő. A névváltozatot a fogasméretűre fejlődött süllő szájában lévő kapófogai miatt kapta. Magyarországon a nagyobb folyókban és tavakban is előfordul ez a kiváló sporthal, mely a halász- és horgászzsákmányt érintően is jelentős. Gazdaságilag fontos faj, a magyar konyha nevezetes halétele és a balatoni süllőnek köszönhetően töretlen a népszerűsége.

A nem túlságosan gyors folyószakaszokon, a jó oxigénellátottságú, szennyezésektől mentes állóvizekben érzi jól magát. Jól alkalmazkodik a sókoncentráció változásához, így félsós, torkolatközeli tengeröblökben is megél. Elkerüli viszont a laza üledékkel fedett mederrészeket és az elmocsarasodó vizeket, mivel a lebegő iszapfelhő szemcséi a kopoltyúlemezei közé jutva a hal pusztulását okozhatják. A balatoni süllő igen kedvelt a horgászok körében, egyre több horgász specializálódik a süllő horgászatára, és mindezt egyre modernebb technikával teszik. S ez a fő baj, mert a szonárokkal, halradarokkal, lifescoop-pal megtalált süllőt jó eséllyel meg is fogják. A másik probléma, hogy a harcsa is szívesen fogyasztja akár a 2-3 nyaras süllőpéldányokat is.

A Balaton másik ikonikus hala a garda. Bár több mint tíz éve nem halásszák a gardát, mégis egyre csökken a horgászfogásokban. Ennek okát még nem tudják, bár sejtések vannak. A téli hónapokban nem fagy be a Balaton, ezért a kormoránoknak terülj-terülj asztalka a 60 ezer hektárnyi vízterület, s 5-8 ezer madár egy nap alatt nagyon sok halat – köztük gardát is – fog ki a Balatonból. A kárókatonák károkozásán túl a klímaváltozáshoz köthető szaporodási problémák is állhatnak a garda megfogyatkozásának hátterében, de ennek igazolása további kutatómunkát igényel.

(A cikk folytatása megtalálható ide kattintva.)