Felejthetetlen élmények Kis-Sárréten

A magyar–román határnál található Kis-Sárrét nemcsak a Körös–Maros Nemzeti Park egyik legváltozatosabb részterülete, de az ország egyik legszebb és természeti értékekben leggazdagabb vidéke is.

A pallósor végére érve egy másik élőhely, a szikes puszták növényeit nézegetjük. Virágzik a pusztai cickafark, a csattogó szamóca, a sziki üröm illata betölti a levegőt. A pirosló sziki varjúháj, bár pici, élénkvörös színe miatt kitűnik zöld környezetéből.

Hamarosan beérünk egy kis erdőfoltba, ahol hazai nyárfák, fehér, szürke nyár és ezek hibridjei állnak. A kinti meleghez képest, hirtelen kellemes, hűvös félhomályba kerülünk, a földön holtfák fekszenek keresztbe, tele rovarlárvák járataival. A fákon különböző mesterséges odúkat látni, amelyek nemcsak a madaraknak kedveznek, de a környezeti nevelés fontos eszközei is. Az erdő szélén fehérben pompázó galagonyabokrok sorakoznak, öröm hallani a rovarok hangos zümmögését körülöttük.

Visszafelé egy csatorna mellett halad az út, itt ismét szóba kerül egy érdekes faj, a szivárványos ökle, amely jellemző halfaja a Kis-Sárrét kisvízfolyásainak, csatornáinak. Sajnos az utóbbi időben megritkult ez a védett halunk, amelynek igen speciális a szaporodása. A hal hosszú tojócsövével a kagylók légzőnyílásaiba rakja le a petéit.

Bár a gímszarvasok jelenlétét inkább a hegy- és dombvidékekhez kötjük, a Kis-Sárréten népes gímszarvasállomány él. Ez itt Békés vármegye legerdősültebb vidéke, ráadásul itt sok olyan területet találnak a szarvasok, ahol minimális az emberi zavarás. Szarvasbőgés idején is érdemes ide eljönni, az ember csak kiül a madárvárta udvarára, és akár onnan is hallgathatja az ősz egyik legizgalmasabb koncertjét.

A Kis-Sárréten található Biharugrai- és Begécsi-halastavak 2000 hektáros kiterjedésükkel a hortobágyi után az ország második legnagyobb halastórendszerét alkotják. A biharugrai tavakat az 1900-as évek elején kezdték kialakítani. Chorhus Dezső budapesti mérnök és testvére Zoltán vásárolták meg a Biharugra melletti szikes területet, hogy azon mesterséges halastórendszert hozzanak létre.
Akkoriban a tavak még nem számokat, hanem szép neveket kaptak. Van Szilas, Emlék, Ludas nevű tó, a Csík-tó a csíkhalakról kapta a nevét, a Zöldhalmi-tó pedig egy itteni kunhalomról. Az államosítás után, 1946-ban kezdték kialakítani a Begécsi-halastavakat, az utolsó ütem a 60-as években fejeződött be.

A tavak kiépítésével értékes szikes gyepek és mocsarak tűntek el, a kialakult mesterséges vizes élőhelyeken viszont a madárvilág számára kiváló fészkelő-, táplálkozó- és pihenőhelyek jöttek létre, ezért is került be a tórendszer, illetve a fent említett Ugari- és Sző-rét 1997-ben a Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékébe, a Ramsari Egyezménybe.

A halastavak nádasaiban kisebb-nagyobb vegyes gémtelepek rejtőznek, kócsagokkal, kanalasgémekkel, bakcsókkal és más fajokkal. Az egyik tó közepén, egy betonszigeten küszvágó csérek és dankasirályok fészkelnek. A halgazdaság régen kacsatenyésztéssel is foglalkozott, és ezt a betonpihenőt eredetileg a tenyésztett kacsák számára alakították ki. Házi kacsák már nincsenek, a vadmadarak azonban birtokba vették a mesterséges szigeteket.

Az ugrai tavak egyike, a széles nádszegéllyel kísért Zöldhalmi-tó mellett egy szabadon látogatható megfigyelőtorony áll. Közelében halad el az Alföldi Kéktúra Biharugra és Szilaspuszta közötti szakasza. Aki ezt a szakaszt járja, annak érdemes egy kis kitérőt tenni a toronyig, de a madárvártától is húsz perc sétával ideérünk.

Mi is felmentünk egy kora reggel, és hosszan el is időztünk itt. Ilyenkor, amikor a nap még éppen hogy csak feljön a horizont fölé, nagy a madármozgás, mindenki teszi a dolgát, élelmet vagy épp párt keres teljes erőbedobással. A fülemüle énekel, a szürke gém végtelen türelemmel figyeli a vizet, a kakukkok pedig a párválasztás lázában égve kergetik egymást.

A Kis-Sárrétre mindenképpen érdemes több napot szánni, már csak azért is, hogy megtapasztalhassuk az itteni esték és hajnalok különleges élményét. Hajnalban nemcsak a fények szebbek, de az állatok is sokkal élénkebbek, ilyenkor sokkal többet megmutatnak magukból. Az pedig egészen varázslatos élmény, amikor az ember egy élménydús nap után kiül a Bihari Madárvárta udvarára, nézi a teliholdat és hallgatja az éjszaka hangjait, a békákat, baglyokat, fülemüléket, egy-egy őzbak ugatása is ideszűrődik, és mintha még az aranysakálok vonyítását is hallani vélnénk a távolból.

Sokféleség kis helyen és halastó-birodalom – a cikk folytatása megtalálható ide kattintva.